A lipcsei csapat, amely három vereséggel rajtolt 2024-ben, hazai pályán győzte le a Schäfer Andrással felálló Union Berlint a Bundesliga 20. fordulójában.
A kapuban Gulácsi Péter először kapott lehetőséget a bajnokságban a 2022. október 5-én elszenvedett súlyos térdsérülése óta, míg a csapatkapitány Willi Orbán szeptemberben sérült meg, azóta most kezdett először.
Gulácsi így értékelt a lefújást követően:
„Nagyon jó érzés volt újra a kapuban állni a Bundesligában. Ez az én városom, ez az én stadionom, szóval különleges számomra, hogy újra itt lehetek. Szerencsére a fiúk megkönnyítették a dolgomat. Nagyon érett teljesítmény volt az egész csapattól, nem engedtünk sokat az ellenfélnek, dominánsan játszottunk, így három pontot szereztünk"
– nyilatkozta a magyar válogatott hálóőr, aki a kezdőből kikerült poszttársának, Janis Blaswichnak is üzent.
„Janisnak szurkoltam, amikor ő védett, és ez fordítva is így van."
A szintén visszatérő Willi Orbán a klubhonlapnak elmondta, hogy borzasztóan örül "Gula" jó teljesítményének:
„Sokáig nem játszhattam, de ma jól éreztem magam, és 70 percet bírtam is. Ezekben a pillanatokban tapasztalt játékosokra van szükség. Nagyon örülök Peternek, hogy sikerült visszatérnie és kapott gól nélkül lehoznia a meccset. Remélem, sok ilyen élményben lesz még részünk."
Az RB Leipzig jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, 16 ponttal lemaradva a listavezető Bayer Leverkusen mögött.





