5-2-re nyert hazai pályán a Hertha BSC a Schalke 04 ellen a német Bundesliga 2. 26. játéknapján.
Korábban már olyan hírek is felröppentek a Hertha BSC háza táján, hogy újból menesztik Dárdai Pált, aki már harmadik alkalommal vezeti egykori szeretett csapatát, jelenleg a német másodosztályban. A pozíciója biztos megtartásáért égető szüksége volt egy győzelemre a magyar szakembernek, amelyet a Schalke ellen végül meg is szerzett.
Negyed óra alatt már három találatot is láthattak Berlinben, hiszen Tabakovic duplájával és Terodde góljával 2-1-es hazai vezetés rajzolódott ki az eredményjelzőn. Azonban a gyors gólváltás után sem szakadt meg a nagy intenzitás, hiszen a 27. percben Tabakovicot követve Terodde is duplázni tudott.
Azonban a pihenőre nem döntetlennel vonultak a felek, Winkler szerezte meg Dárdaiék harmadik találatát. A fordulás után újból a német csatár volt eredményes, majd a 75. percben pedig Niederlechner is betalált, amivel beállította az 5-2-es végeredményt.
Dárdai Pálék ezzel a kilencedik helyre ugrottak fel a táblázaton. A magyar válogatottba is meghívót kapó Dárdai Márton végig a pályán tartózkodott.

