Gólgazdag meccsen gyűjtötte be a három pontot a Sevilla

Nolito De Jong Sevilla Real Sociedad LaLiga
Getty Images
Két vereség után tudott ismét nyerni az andalúz együttes.

Két elveszített mérkőzés után a Sevilla hazai pályán 3-2-re győzte le a Real Sociedad együttesét.

Az első percekben úgy tűnt, hogy a Real Madrid és az Eibar elleni összecsapásokhoz hasonlóan ismét alulmarad Julen Lopetegui együttes, ugyanis Januzaj remek labdája után Oyarzabal juttatta vezetéshez már nagyon korán a Real Sociedadot.

A hazai válaszra azonban nem kellett sokat várni, a 18. percben Banega egy zseniális labdával találta meg Nolitót, aki kapásból lőtt a hálóba.

A második félidő elején pedig már fordult is a kocka, Lucas Ocampos egy remek csellel tört be a tizenhatoson belülre, majd jobbal bombázott a kapuba.

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Franco Vazquez egy kipattanót bepaskolva már kétgólosra növelte a Sevilla előnyét, a hajrá azonban izgalmasra sikerült, mivel a kiváló formában lévő Ödegaard passza után Portu szépített.

A három pont végül a hazai csapaté lett, amely így pontszámban be is érte a Real Sociedadot, amely együttes az 5. helyen zárta a fordulót, jobb gólkülönbségével megelőzve a 6. Sevillát.

Itt nézhetitek meg a meccs összefoglalóját:

Bezárás