Nehéz körbenézni az európai futballtérképen, s kiválasztani mondjuk a tíz legjobb középhátvédet. Igazából nem a jó teljesítmények szelektálásval van a fő gond, hanem azzal, hogy kevés az olyan megbízható védő, akiről bátran lehet állítani: ő tényleg a modern hátvéd prototípusa. Lehet egyedül leszek a véleményemmel, de nálam a Southampton holland óriása, Virgil van Dijk pontosan ilyen.
Egyes kutatások szerint a 3-5 éves gyermekek maximum 15%-a tudja egyedül befűzni a cipőjét, míg több mint 50%-uk képes elboldogulni egy tablet vagy okostelefon használatával. A sportolás pedig az általános iskola befejezése után 40%-kal visszaesik, legalábbis a két-három éves adatok ezt mutatják. Azonban 10% így is visszatér valamilyen formában a testmozgáshoz. Ezzel az adathalmazzal pusztán arra a tényre szeretném felhívni a figyelmünket, hogy bárki, aki komolyan veszi a sportolást - esetünkben a futballt -, kemény munkával olyan messzire is eljuthat, mint a holland Virgil van Dijk. Ugyanis a hórihorgas középhátvéd egészen szerény karriert tudhatott magának 2014-ig (akkor volt 22-23 éves), hiszen addig mindössze a holland Groningenben és a Celticben fordult meg – a sikerek pedig nem feltétlenül bódították el (karrierjének addigi szakaszában mindössze 3 millió angol fontot fizetett ki érte összesen klubcsapat).
Fontos megjegyezni, Rio Ferdinandért például 20 évesen – tehát két évvel fiatalabban – már 18 millió fontot leszurkolt a Leeds United 2000-ben (!!!), majd később a Manchester United megtoldotta ezt és 30 millióért az Old Traffordra csábította a fiatal angol bekket. Ezzel azt kívántam volna illusztrálni, hogy 22-23 évesen, ha már nem fedezik fel az embert, nehezen lesz belőle világklasszis CB, mint amilyennek tartották ilyen idősen anno John Terry-t, Raphael Varane-t, Chris Smallingot, Sergio Ramost, Mats Hummels-t. Ám, akad ellenpélda is, tessék megnézni Nemanja Vidic viszonylag késői berobbanását a nemzetközi futballban, de jó példa még Laurent Koscielny vagy Jerome Boateng, akik korántsem számítottak elismert, de legalábbis nagy potenciállal rendelkező játékosoknak. Egy szó, mint száz: Van Dijk szénája ugyan nem állt rosszul, mikor a Celtic szerződtette, de iszonyat kemény munkára volt szüksége, hogy felfigyeljen rá egy olyan csapat, amely valamely top bajnokságban szerepel.
Getty Images



A skóciai kaland nem indult rosszul, egy év után azonnal beválasztották az év csapatába, a következő szezonban ismételten bajnok lett, és természetesen megint helyet kapott az év legjobb tizenegye között. Felfigyelt rá a Southampton (ami nem csoda, látván azt a 10 gólt, amit az előző évben szerzett védő létére), s egészen komoly összegért hozták át Hampshire-be. Van Dijk kivételesen jó adottságainak köszönhetően hamar felvette a Premier League ritmusát, s rögtön 34 meccsel zárta a szezont. Ez az adat önmagában még semmit nem mond, ám a hollandus egészen szép statisztikai adatokat tudott felmutatni a játékos megfigyelőknek, elemzőknek, szurkolóknak. Alább egy kis összevetést mutatok a tavalyi PL-szezonból, melynek főszereplői van Dijk, Toby Alderweireld és Laurent Koscielny lesznek – mint az angol pontvadászat legelismertebb középhátvédei. S remélhetőleg kiderül, miért tartozhat ebbe a csoportba a Southampton Virgilje is.
Virgil van Dijk: 34 mérkőzésen 3 gólt szerzett, a Soton pedig 18 győzelemmel, 11 vereséggel és 9 döntetlennel vitézkedett a tabella hatodik helyén. A szerelési mutatói szerint van Dijk 59-szer próbálkozott, s 75%-ban sikeresnek is bizonyultak közbelépései, 96 elcsípett passz, 260 tisztázás (ebből fejjel 152) és 249 megnyert párharc fűződik nevéhez. Utóbbi mutató már csak azért is kiemelkedő, mert mindössze 103-at vesztett el. Mindössze 2 db sárga lapot gyűjtött be 34 találkozón, s csak 28 szabálytalanságot követett el a teljes szezont figyelembe véve. Akárhonnan is nézzük: egy középcsapat ritkán tud felmutatni ilyen erős statisztikákat valamely középhátvédjéről.
PROSHOTSJan Vertonghen: a belga bekk tavaly a Tottenham legbiztosabb pontja volt, érett védőmunkája elhessegette azokat az állításokat, miszerint ő nem középhátvéd, hanem balhátvéd. 29 meccsen kapott szerpet, szerzett 4 gólt, a Spurs pedig 19 győzelemmel, 6 vereséggel, 13 döntetlennel zárta a szezont. Gólt ugyan nem szerzett (meglepően), de 48-szor szerelt, 75%-os pontossággal tette mindezt, 63 elcsípett passzt eredményezett játéka, s 174-szer tisztázott az ellenfelek elől. Nagyjából a felét fejjel tette. Nem meglepő tehát, hogy 134 párharcot nyert meg, 63-at veszített csak el, ami százalékos mutatóban az egyik legjobb a PL-ben. 5 sárga lapot gyűjtött és 17-szer szabálytalankodott. Ezek a mutatók természetesen kevésbé relevánsak az összehasonlítást tekintve, elvégre a Spurs kapuja értelemszerűen kevesebbszer forgott veszélyben, mint a Szenteké. Így hát van Dijknak is jóval több munkája akadt.

Laurent Koscielny: a francia védő egészen sokat fejlődött angliai bemutatkozása óta, tavaly 33 meccsen lépett pályára, szerzett 4 gólt, de az Arsenal 20 győzelme, 7 veresége és 11 döntetlenje csak a második helyre volt elegendő. Koscielny-n semmi nem múlott – vagy mégis? 47-szer szerelte ellenfeleit, mindössze 55%-os sikerrel, ami rémisztően gyenge mutató a PL – elvileg – egyik legjobb bekkjétől. Ami már jobban néz ki, az a 126 labda-elcsípés és a 186 tisztázás. Utóbbi elég beszédes adat, tekintve, hogy milyen sokszor volt a labda az Arsenal térfelén. A francia párharc-mutatója sem meggyőző: 186 megnyert kísérlethez társul 113 elvesztett, ami talán magyarázatot ad Wenger kritikusainak állítására, miszerint a francia menedzser képtelen világklasszis védőt igazolni. Három db sárgája viszont üdítő, tekintve a 31 szabálytalanságát, aminek okán a sporttársak tetten érték.
Getty ImagesJól látható, Van Dijk bőven felfér az angol bajnokság legjobb középhátvédeinek listájára, sőt messzebb megyek: szerintem közel a legjobb lehetne, ha elkerülnék hosszabb távon a sérülések. Az idei adatokat pusztán azért nem érdemes nézni, mert sokat volt sérült. 21 meccsen így is a pályán volt, a számok pedig még talán meggyőzőbbek is azt nézve, hogy ő bizony kilóg a Southamptonból, ezáltal nagyon érik már egy topcsapat szerződés-ajánlata. Mindenesetre van Dijk értéke jóval megugrott tavalyi sikeresnek mondható szezonja folytán: a piaci árakat látván, nem lepődnénk meg, ha beállítaná John Stones tavalyi átigazolási összegét, mert 40 millió font alatt aligha fog tőle megválni a Szentek vezetősége. De kinek lenne rá a legnagyobb szüksége a Premier League-ben?
1. Az Arsenal következő szezonja körül hatalmas kérdőjelek vannak: megy vagy marad Wenger? Sánchez távozik? Abban viszont talán mindenki egyetért, hogy szükségük lenne egy magabiztos bekkre a védelem közepén. Bár Mustafi szépen teljesít, talán megfelelőbb lenne mellé van Dijk, mint Koscielny. S nem vitatni, megkérdőjelezni szeretném a francia képességeit, de három minőségi CB akkor is elfér egy topcsapatban.
Getty Images2. Irány Manchester? Tény: védelmi gondok akadnak a Manchester City-nél és a Manchester Unitednél is. Míg a világoskékeknél Guardiola továbbra is keresi a megbonthatatlan hátsó négyest, addig rengeteg pofonba szaladnak bele – főként a középhátvédnek funkcionalitásban megfelelni képtelen Otamendi miatt. Ezáltal persze John Stones sem tudja azt a fiatal korából adódóan meglepően magabiztos, érett játékot nyújtani, mint amit mutatott az Evertonban. Legalább annyi viharfelhő gyűlik az Old Trafford felett is, mint az Arsenalnál. José Mourinho különös módszereiről már beszéltem korábban, de ettől még nem fog egycsapásra minden megoldódni a Vörös Ördögöknél. Habár ígéretes teljesítményt mutatott első szezonjában Eric Bailly, azonban nehéz volt mellé megtalálni a legjobb párt, így elsősorban inkább a Chris Smalling - Marcos Rojo duó volt az, akik közül egy mindig be tudott ugrani az elefántcsontparti mellé. S bár Rojo stílusa olykor-olykor megkérdőjelezhető, mégis azt mondanám, jobban passzolt Bailly mellé határozott fellépései miatt, mint az a Smalling, aki még mindig nem tudta levetkőzni bizonytalanságát. Kétségtelen, van Dijk hatalmas potenciált jelentene a Unitednek, ezáltal visszahozván a néhány évvel ezelőtt emlegetett rettegett Red Wallt (ami egyfajta utalás a betonbiztos manchesteri védelemre, melyet egykoron Nemanja Vidic és Rio Ferdinand testesítettek meg).
Getty Images3. Mr. Conte, itt vagyok! Ha a londoni szurkolók kedvenc Antoniója elhozza a bajnoki címet a Stamford Bridgre, muszáj lesz megerősíteni a hátvédsort, mert az Azpilicueta, Luíz, Cahill hármas ugyan biztos teljesítményt nyújt, de egyfelől Azpi nem belső védő, másrészt egy három bekkes szisztémában kell megfelelő keretmélység, ha valaki kidől a sorból. Ugyan Kurt Zouma ígéretes, de egyes hírek szerint távozóban van a Chelsea-ből, így arra nem lehet blazírozni, hogy csodával határos módon a jövő évet is lehozza Conte védelme sérülések nélkül. Erre lehet megoldás Virgil, aki tökéletes lenne a védelem összefogására, kiegészítésére.
Getty ImagesTalán ez a négy csapat az, ahová indokolt lenne a holland védő szerződtetése. A Tottenham pusztán nálam azért nem merülhet fel, mert nagyon jól működik az Alderweireld – Vertonghen kettős, s nem feltétlenül kell a jót megbontania Pochettinónak. Más kérdés, miért hagytam ki a Liverpoolt? Nos, lehet hallani a Vörösök érdeklődéséről, de egyelőre nem látom azt a transzferpolitikát Klopp részéről, ami meggyőző lehet van Dijknak is. A középszerű játékosok megléte egyelőre probléma Liverpoolban, s ez nagyon jól látszik a szezon második felében. Talán összehasonlítani is bűn a hollandot Klavannal, Lovrennel, mert egetverő a különbség. Azonban a játékos még mindig a trófeákért kell küzdjön, az Anfield környéke pedig jelenleg legalább annyira problémás és zavaros koncepciójú közeg, mint az Emirates. Virgil van Dijk egy modern védő, egy úgynevezett „ball-playing centre back”, ahogy az angolok nevezik – magyarán olyan védő, aki képes jól és pontosan előrepasszolni, ezáltal segítvén a támadásokat. Emellett ékes példája az alázatos fejlődésnek, a kemény munkának, ami mindig előre tudja vinni az embert. A magyar fiatal futballisták felé mindig irreális példákat állítanak: nem Cristiano Ronaldót és Lionel Messit kell utolérniük, hanem észre kell venni azt, hogy szinte a semmiből elő lehet lépni és egy csapat húzóemberévé lehet válni. Virgil van Dijk túl van ezen, jelenleg 25 éves, s valószínűleg most következik nála egy óriási fordulat, azaz feljebb lépve egy szintet, a nemzetközi futball egyik nagy szereplőjéhez igazol. De vajon melyik lesz ez a csapat?

