Ha mindenképp meg kell nevezni egy pontot, amikor Kevin De Bruyne végleg bevéste magát a legtöbb futballszurkoló agyába, akkor vissza kell mennünk egészen 2015 januárjáig. A Wolfsburg a Bundesliga tavaszi szezonjának első meccsén fogadta a Pep Guardiola által vezényelt listavezető Bayern Münchent. Óriási meglepetésre négy gólt szerezve és mindössze egyet kapva ütötték ki az addig szinte megállíthatatlannak tűnő bajorokat. De Bruyne azon a meccsen két gólt szerzett, de mellé még egy gólpasszt is kiosztott.
Az akkor 23 éves belga persze nem csak azon a meccsen villogott. Dieter Hecking gyakran villámgyors kontratámadásokra épülő csapatában a Bundesligában 10 gólt lőtt és emellé még 20 gólpasszt is kiosztott. A középpályás remekül tud tempót váltani, robbanékony és nagy sebesség mellett is képes gyors és jó döntéseket hozni, ennek is köszönhetően lehetett ennyire eredményes a gyors átrendeződésekre fókuszáló Wolfsburgban.
Nem csoda, hogy pár hónappal később 6 évre szerződtette őt a Manchester City 55 millió fontért, ahol lehetősége nyílt bizonyítani, hogy a Premier League-ben is megállja a helyét annak ellenére, hogy korábban a Chelsea játékosaként José Mourinho igen hamar lemondott róla.
GettyDe Bruyne első szezonja nem sikerült rosszul Manchesterben. A csapat megnyerte a Ligakupát, amiből 5 góllal vette ki a részét, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb négy közé jutottak, de a bajnokságban a szezon második felére igencsak leeresztettek, miután kiderült, hogy Manuel Pellegrini távozik a vezetőedzői posztról az idény végén. A Manchester City végül a Leicester City, az Arsenal és a Tottenham mögött csak a 4. helyre futott be, de a belga 25 meccsen szerzett 7 gólja és 9 kiosztott gólpassza a bajnokságban egyáltalán nem mutatott rosszul.
Az igazi áttörést a belga számára Pep Guardiola érkezése jelentette. Sokan féltették őt a katalán sikeredzőtől. Guardiola és De Bruyne azonban hamar megtalálta a közös nevezőt. Bár a City végül trófea nélkül zárta a szezont, a középpályás egyéni mutatói egészen káprázatosra sikerültek.
A spanyol menedzser már tavaly szeptemberben az általa edzett legjobb játékosok között említette a belga középpályást.
- Mindenre képes. A labda nélkül ő kezd először harcolni, a labdával a lábán pedig mindent lát a pályán. Minden egyes alkalommal a megfelelő pillanatban dönti el, hogy mit akar tenni. Néha egyetlen érintéssel kell megjátszanunk a labdát, néha kontroll alatt kell tartanunk a meccset, és van, hogy agresszívan kell támadnunk a labdát. Ő minden alkalommal meghozza a helyes döntést. Egy különleges és kiemelkedő játékos, az egyik legjobb, akivel dolgoztam.
Getty ImagesA bajnokságban 6 gól mellett kiosztott 18 gólpasszt, és villámgyorsan a Premier League legjobb játékosai közé emelkedett. Idén pedig úgy tűnik ezt a teljesítményt is képes lehet túlszárnyalni.
A Manchester City eddig veretlenül, 11 mérkőzésen mindössze 2 pontot veszítve vezeti az angol bajnokság tabelláját, méghozzá 38 lőtt, és csak 7 kapott góllal. Kevin De Bruyne pedig a karmester a pályán, aki ügyel arra, hogy minden egyes hang a megfelelő pillanatban szólaljon meg. Pep Guardiola sokkal összetettebb szerepet bízott a játékosára, mint az ezt megelőző idényben.
A 2016/17-es szezonban a legtöbbször a kapuhoz közel, legtöbbször az ellenfél utolsó két védelmi vonala között mozogva játszott, de előfordult, hogy a jobb oldalon vetették be. Idén tartósan középen szerepel, méghozzá jóval mélyebben, mint egy évvel ezelőtt, emiatt jóval nagyobb hatása is van csapata játékára.
Először még a belga válogatottban játszott visszavontabb szerepkörben a pálya közepén egy Észtország ellen 8-1-re megnyert mérkőzésen, és bár az ellenfél nem volt épp a legnívósabb, a játékos teljesítménye meggyőzte őt arról Guardiolát, hogy a saját kapujukhoz közelebb is komoly szerepet szánhat neki.
A Manchester City az idei szezonban vagy 3-5-2-ben, vagy 4-4-3-ban lépett pályára. Az mindkét felállás esetében azonos, hogy három belső középpályás kap benne helyet, akik általában Fernandinho, David Silva, és De Bruyne. Utóbbi egyfajta összekötőként szolgál a csapatrészek között, és emellett, hogy felér az ellenfél kapuja elő, a támadásépítés első fázisában is aktívan részt vesz, miközben David Silva általában a védelmi vonalak között várja a labdát.
Getty ImagesDe Bruyne megváltozott szerepkörét a számok is igazolják. Amíg tavaly egy meccsen átlagosan 50 alkalommal passzolt egy meccsen, ez a szám erre a szezonra 73.5-re nőtt, és ezeknek a sikeressége is 82-ről 85.1 százalékosra ugrott. Valamint majdnem kétszer több hosszú labdát ad, mint tavaly. Ezek is jól mutatják tehát, hogy mezőnyben mennyivel nagyobb munkát végez, mint az ezt megelőző idényben, és mennyivel meghatározóbb az ő jelenléte a City játékában.
Gondolhatnánk, hogy így produktivitása gólok és gólpasszok terén visszaesett, de nem erről van szó. A bajnokságban ugyan még csak 2 gólt szerzett - az első győztes találatnak bizonyult a Chelsea elleni rangadón, legutóbb pedig újabb rangadón az Arsenal ellen is betalált –, de máris kiosztott 6 gólpasszt, amivel jobb mutatóval csak David Silva büszkélkedhet a ligában ilyen tekintetben. Az általa kialakított helyzetek száma pedig gyakorlatilag változatlan. Akárcsak az előző szezonban, a belga idén is meccsenként 2.9 kulcspasszt oszt ki a csapattársainak.
Kevin De Bruyne nem csak új szerepet kapott az idei szezonban, de Guardiola kezei alatt egy jobb, és ami még fontosabb, sokkal komplettebb és sokoldalúbb játékossá vált. A katalán imád olyanokkal dolgozni, akik ösztönösen jól mérik fel a lehetőségeiket a pályán, és belőlük igyekszik kihozni a maximumot. De Bruyne esetében ez maximálisan megvalósult. A Manchester City belga középpályása jelenleg nem csak az idei szezon legjobba a Premier League-ben, hanem a tökéletes középpályás megtestesítője.
Getty Images

