A Goal információi szerint a hírekkel ellentétben a David Beckham tulajdonában álló Inter Miami nem folytatott megbeszéléseket Lionel Messi jövőbeli lehetséges átigazolása kapcsán.
Az angol sajtóban szombaton terjedt el a hír, mely szerint az MLS-ben a következő szezontól elinduló csapat sportigazgatója, Paul McDonough a Barcelona sztárjának édesapjával, Jorge Messivel tárgyalt.
Még olyan lehetőség is felmerült, amely szerint Messin osztozna az Inter Miami és a Barcelona, ahogy annak idején Beckham is többször megfordult kölcsönben az AC Milannál, miközben az LA Galaxy játékosa volt.
Ezek a híresztelések azt követően láttak napvilágot, hogy kiderült, Messi szerződésében van egy záradék, mely szerint a szezon végén szabadon távozhat a Barcelonától.
A Goal azonban megerősíthető, hogy McDonough és Jorge Messi között nem történt kapcsolatfelvétel, viszont Luis Suárez megszerzése kapcsán már elkezdett puhadolózni a floridai klub.
Az is igaz, hogy Messi is ott van Beckham csapatának kiszemeltjei között, és bár az sem kizárható, hogy a Barcelona vilgásztárja egyszer az MLS-be igazol, a 32 éves játékos a pályafutását gyerekkori csapatánál, a Newell's Old Boysnál szeretné befejezni.
Getty

