Mario Mandzukic Juventus 2019-20Getty Images

Goal infó: A Manchester United közel áll Mandzukic megszerzéséhez

Már csak kevés választja el Mario Mandzukic leigazolásától a Manchester Unitedet.

A Goal informáicói szerint a Vörös Ördögök abban bíznak, hogy a horvát támadótól megszabadulni igyekvő Juventus elfogadja a 9 millió fontos ajánlatukat.

Amennyiben ez megtörténik, Mandzukic 18 hónapra, a 2020/21-es szezon végéig ír alá a manchesterieknél, és évi 4.4 millió fontot tesz majd zsebre.

A Manchester United a Premier League nyitófordulója óta nem tudtak egy mérkőzésen belül egynél többször betalálni, a jelenleg a tabella 12. helyét elfoglaló együttes épp ezért januárban mindenképp szeretne rövid távra igazolni egy támadót.

Mandzukic még 2015-ben igazolt az Atlético Madridtól a Juventushoz, és négy év alatt négy bajnoki címet nyert, 162 mérkőzésen 44 góllal segítve az együttest ezidő alatt.

A korábbi Bayern München-játékos azonban nem szerepel a nyáron vezetőedzőnek kinevezett Maurizio Sarri elképzeléseiben, és a szezon során még egyetlen bajnokin sem lépett pályára, a Bajnokok Ligájára pedig nem is nevezte őt a klub.

A Manchester Unitednél abban reménykednek, hogy a tapasztalt játékos a következő hónapokban le tud majd venni némi terhet Anthony Martial és Marcus Rashford válláról.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Mario Mandzukic JuventusGetty
Hirdetés
0