A címvédő olaszok idei kerete egyáltalán nem mondható gyengének, de a legutóbbi Világbajnokságon nem szerepeltek. A papírforma szerint nincsenek olyan erősek, mint az angolok, németek vagy a franciák, ennek ellenére Luciano Spalettiék még okozhatnak meglepetést.
Következő mérkőzés
„Talán kicsit lebecsülnek minket a többiek, pedig erős csapatunk van! Kiváló karakterek alkotják a gárdát, mindenki nagyon alázatosan dolgozik, és mindent megtesz a válogatott sikeréért. Talán ez a legfontosabb. Van öt-hat topfutballistánk, akik a többiekkel kiegészülve szép sikert érhetnek el. Izgatottan várom az Európa-bajnokság kezdetét.
Ugyanolyan izgatott vagyok, mint játékosként voltam, hasonló érzések kavarognak bennem most is. Ahogy közeledik a rajt, úgy lesz egyre nagyobb az érdeklődés, és egyre jobban nő bennünk az adrenalin. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a pályán kívül megélni az Európa-bajnokságot. Remélem, egy kicsit hozzá tudok járulni a válogatott sikeréhez, és szép eredményt érünk el Németországban. Az olasz szurkolók folyamatos jelenléte, rajongása és támogatása nagyon sokat jelent nekünk. Úgy érezzük, mintha hazai pályán játszanánk – hasonló volt a helyzet kétezerhatban is” – idézte Buffont a Tutto Mercato, aki nem véletlenül tért ki a kapuskérdésre is, hiszen Gianluigi Donnarummát rengeteg negatív kritika érte:
„Donnarumma egyértelműen a válogatott alappillére, az egyik legstabilabb alapember. A Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési mérkőzésen is kiválóan védett, volt egy nagyszerű, nagyon nehezen kivitelezhető hárítása. Ez még magabiztosabbá teszi a csapatot, mert a többiek is tudják, hogy a nehéz pillanatokban számíthatnak rá. Guglielmo Vicario is megbízható, sokat fejlődött a Premier League-ben, Alex Meret pedig kellően tapasztalt. Kapusposzton jól áll Olaszország, emiatt nem kell különösebben aggódnunk.”
Olaszország szombaton este 9-kor kezdi meg szereplését a B-csoportban Albánia ellen, majd Spanyolországgal (06.20.) és végül Horvátországgal (06.24.) akasztja össze a bajszot.
