Mint ismert, a skót élvonalbeli Rangers labdarúgócsapata a napokban bejelentette, hogy Steven Gerrard lesz a klub új menedzsere.
A Liverpool korábbi középpályása 4 évre szóló szerződést írt alá a glasgow-i egyesülettel, ez lesz az első edzői munkája felnőttcsapatnál.
Az angol lapok pedig már azt is tudni vélik, ki az első kiszemeltje: Dominic Solanke.
A 20 éves támadó az angol válogatottal megnyerte az U17-es Eb-t (2014) és az U20-as világbajnokságot (2017) is, előbbin társgólkirály, utóbbin a torna legjobb játékosa lett.
A Chelsea-nevelésű játékos 2017 nyarán írt alá a Mersey-parti együtteshez, amelynek színeiben eddig mindössze epizódszerephez jutott, gólt pedig csak a tartalékcsapatban szerzett.
A Liverpool korábbi ikonja azonban úgy tűnik, lát benne fantáziát, és a hírek szerint kölcsönben vinné a támadót.
Getty Images


