A Real Madrid walesi játékosa már a téli átigazolási időszak során távozhat a spanyol fővárosból.
Bale ugyan remekül kezdte a szezont a Királyi Gárdában és úgy tűnt, hogy a csapat egyik vezérévé válhat az idei szezonban.
Azonban a 30 éves szélső október 19. óta nem lépett pályára a Real Madridban egy állítólagos sérülés miatt.
A walesi válogatottban viszont mindenféle megerőltetés nélkül edzett és játszott is az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtező mérkőzésen.
Bale tehát minden bizonnyal nem csak a sérülése miatt nem lépett pályára ez elmúlt egy hónapban a Real Madridban.
A The Sun értesülései szerint a Manchester United pedig szívesen lecsapna a Királyi Gárda kegyvesztett játékosára és már januárban szerződtetnék a walesit.
A Blancók azonban nem szeretnék csak úgy elengedni Balet és mindent el fognak követni annak érdekében, hogy bevonják az üzletbe a Vörös Ördögök középpályását, Paul Pogbát is.
Getty



