A Férfi Futsal NB I 9. fordulójában eredetileg teljes fordulót rendeztek volna a mai napon, de az élet és a koronavírus közbeszólt. A DEAC-Kecskemét meccset a vendégek tömeges megbetegedése miatt el kellett halasztani, míg a forduló rangadóját, a Veszprém - Berettyóújfalu mérkőzést vasárnap játsszák majd az M4 Sport élő közvetítése miatt. Nézzük a mai mérkőzéseket.
Haladás - Újpest 18:30
Legutóbbi kiütéses sikere után továbbra is a Hali áll az élen. Az előző játéknapon az Aramist verték nagy különbséggel (11-2) hazai pályán, így a lélektani előny abszolút nekik kedvez. Az Újpest lesz az ellenfelük, akik annak ellenére, hogy az elmúlt fordulóban kikaptak, javuló formát mutatnak. Közel voltak Veszprémben is a pontszerzéshez, ami a végül elmaradt - 3-2-es vereséget szenvedtek. Légiósaik egyre jobban segítik a csapatot, úgy néz ki beilleszkedtek már a lila-fehér légkörbe, így akár nehéz pillanatokat is tudnak okozni Juanra csapatának.
Aramis - Dunaújváros 19:35
Mind a két félnek megvan az esélye, hogy odaérjen a felsőházi rájátszásra, így ez egy igazi hatpontos mérkőzés. Jelenleg az Aramis lépéshátrányban van, de egy győzelemmel megelőzheti mostani riválisát, illetve felzárkózhat a Kecskemétre. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt fordulókban több vereséget szenvedett Moga Lóránt csapata. A kupában magabiztosan jutottak tovább a BAK csapata ellen, félvillanyfényben 10-5-re nyertek a zöld-feketék. Az Újváros jobb formában vallhatja magát, hiszen az elmúlt három fordulóból kettőt megnyert, bár legutóbb pont nélkül maradt Debrecenben. A pillanatnyi formát tekintve a vendégek talán az esélyesek, de hazai környezetben az Aramis meglepheti ellenfelét.
FTC - Nyírgyulaj 20:00
Ezen a meccsen két olyan csapat találkozik, akik egy-egy ponttal állnak nyeretlenül. Erre szezonkezdéskor nem gondoltunk volna, hiszen két nagy nevekből álló alakulatról van szó: míg tavaly a felek a bajnokság félbeszakadása előtt a dobogóért küzdöttek egymással, addig most a „kiesés” ellen. A mezőnyben ez a két csak áll már csak győzelem nélkül, így nem meglepő, hogy az utolsó két helyen tanyáznak a tabellán. A Nyírgyulaj a Hali ellen, míg a Fradi az Újpest ellen szerzett 1 pontot. Lovas Norbert csapatának legnagyobb problémája a góllövés, hiszen a legkevesebb gólt szerezték a mezőnyben (mindössze 15-öt rúgtak és 32-őt kaptak), így ennek a javítása lehet a kulcs az első győzelem megszerzéséhez. A Fradi a legtöbb gólt kapta eddig (38-at), bár az elmúlt fordulók alapján úgy tűnik, sikerült rendezni a védekezést, ami a legutóbbi játéknapon majdnem ponttal is párosult, minimális vereséget szenvedtek a Berettyóújfalu ellen. Ami rossz hír, hogy a sérültek listájára egy újabb meghatározó játékos felkerült, Horváth Szabolcs személyében. A vendégcsapat helyzete ebből a szempontból még nehezebb. A Nyírgyulajnál több sérült is akad, akik mellett többen is betegek, így igen foghíjasan utaznak a Népligetbe. Ha így lesz, akkor a Fradi a találkozó esélyese, így az ő nyeretlenségi szériájuk szakadhat meg előbb.
A 9. forduló menetrendje:
Haladás - Újpest 18:30
Aramis - Dunaújváros 19:35
FTC - Nyírgyulaj 20:00
Vasárnap:
Veszprém – Berettyóújfalu 16:15
A DEAC – Kecskemét találkozót halasztották, az új időpont még ismeretlen.

