Francesco Totti, az AS Roma legendája hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik az AS Roma vezetőségéből.
Az egykori világklasszis irányító, aki 1993 és 2017 között volt a Farkasok játékosa, most 30 év után elhagyja a klubot.
A visszavonulását követően Totti technikai a klub vezetőségében vállalt szerepet, de saját elmondása szerint valójában semmibe sem volt beleszólása.
Totti kapcsolata megromlott a klub elnökével, James Pallottával, aki hiába ajánlotta fel neki a technikai igazgatói pozíciót, ő ezt visszautasította.
- Ez sokkal rosszabb, mint amikor visszavonultam. Olyan a Romát elhagyni, mintha meghalnék. Talán még az is jobb lenne ennél.
- Ismertem a saját szándékaimat, és hogy mit akarok adni a klubnak, de a vezetőség ezt sosem akarta, és mindenből kihagytak.
Totti keményen bírálta a klub amerikai tulaját is, szerinte ugyanis a klubot el akarják venni a rómaiaktól:
- Néhányan el akarták távolítani a rómaiakat a klubtól, és most el is érték a céljukat - mondta Totti, utalva arra, hogy a szintén egész pályafutását a csapatnál töltő Daniele De Rossi szerződését sem hosszabbították meg, aki így szintén távozik.
Francesco Totti végül kijelentette, hogy csak akkor térne vissza a klubhoz bármilyen pozícióban, ha tulajdonos váltás történik.
Getty

