Az Újpest FC pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a világ egyik legnagyobb sportszergyártójával, a PUMA-val.
A megállapodás alapján 2025. július 1-e után közvetlenül a PUMA fogja ellátni a felnőtt és NB III-as csapatok mellett a női együttest, valamint az egyesült IV. kerületi utánpótlás összes csapatát és a futsalszakosztályt is.
"Több hónapos előkészítő munka után köteleztük el magunkat hosszú távra a PUMA-val. Az elmúlt több mint 20 év alatt számos sikert értünk el együtt, szeretnénk, ha az idén indult újjászületés még fényesebb jövőt hozna el számunkra” – mondta Benczédi Balázs ügyvezető igazgató az ujpestfc.hu-nak.
„A PUMA büszke arra, hogy továbbra is az Újpest FC támogatója, ellátója lesz a jövőben, folytatva a több mint 20 éves együttműködést. Bízunk benne, hogy a kooperáció alatt az Újpest FC kijut a nemzetközi porondra, és együtt kísérhetjük a Klubot ezen az úton. Ehhez minden segítséget, támogatást és a legjobb PUMA-termékeket biztosítjuk” – tette hozzá Tényi József, a PUMA Hungary Country Managere.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Magyarország Facebook-oldalán is!


