Továbbra is gólképtelen a Serie A-ban az AC Milan, miután Gennaro Gattuso együttese csak 0-0-s döntetlent ért el a kiesőhelyen álló Frosinone otthonában.
A meccset aktívan kezdte a milánói csapat, Cutrone már az első percekben ígéretes helyzetbe került, majd az első félidő közepén Castillejo előbb a kapufát találta el, majd Sportiello védte bravúrral a lövését.
Ezt követően kezdett éledezni a hazai csapat, a 30. percben Ghiglione lövését kellett bravúrral védenie Donnarummának, ezután pedig Beghetto lövése szállt el a kapu fölött.
A 37. percben a helyzetek után be is talált a Frosinone, de Ciano gólját videós segítséggel érvénytelenítette a játékvezető, mivel a támadás során korábban Ghiglione szabálytalankodott Calhanogluval szemben.
A Frosinona a szünet után is veszélyesebb tudott lenni ellenfelénél, Pinamonti és Maiello is közel járt a gólhoz.
Az AC Milan az utolsó tíz percre kezdett éledezni, és előbb Romagnoli fogta Sportiellő, majd a 89. percben Higuain szerezhette volna meg a győztes gólt, de az argentin csatár Calhanoglu visszatett labdáját követően nem nem tudta ziccerben eltalálni a kaput.
A slusszpoén a ráadásban jöhetett volna, de Ciano helyzeténél Donnarumma újabb bravúrt mutatott be.
Az AC Milan zsinórban így már negyedik meccse veretlen a bajnokságban, és gólt is utoljára még október 31-én tudtak szerezni a bajnokságban.



