Az elmúlt hetekben kibontakozott egy nagyon kellemetlen ügy a világbajnok Paul Pogba és testvére, a szintén labdarúgó Mathias Pogba között. A Juventus sérült középpályása súlyos vádakkal illette saját testvérét, akit a legfrissebb hírek szerint őrizetbe vettek.
A The Times információi szerint Paul Pogba idősebb testvérét letartóztatták szerdán, mivel a vádak szerint részt vett egy emberrablási kísérletben, amelynek az áldozata saját testvére, Paul lett volna. Mathias Pogbát bevitték a rendőrök, hogy kikérdezzék az emberrablási kísérletről, amelynek célja az volt, hogy 13 millió eurót kierőszakoljanak a Juventus játékosától.
Az eljárás részeként három másik személyt is letartóztattak. A vád: szervezett bandák által elkövetett fegyveres zsarolás és emberrablás, amely egy bűnszervezethez kapcsolódó bűncselekmény előkészítése, vagy elősegítése.
Paul Pogba és ügyvédje, Rafaela Pimenta bűnügyi feljelentést tett augusztusban. A 29 éves Pogba azt mondta a francia rendőrségnek, hogy a csoportban vannak gyerekkori párizsi barátai és testvére is.
Állítása szerint megfenyegették, amikor hazalátogatott a családjához idén tavasszal, és ezért el kellett mennie egy párizsi lakásba, ahol százezer eurót volt kénytelen fizetni. Pogba szerint miután visszatért a tavaszi válogatott szünetről korábbi klubjához Manchesterbe is követték őt, majd a nyári, Torinóba igazolását követően is.
Eközben Richard Arbib, Mathias ügyvédje azt nyilatkozta, hogy kliensének semmi köze nincs semmilyen zsaroláshoz. Szerinte egyértelmű, hogy a családi feszültségek külső fenyegetések hatására alakultak ki. Arbib szerint Mathias csak ki szeretne békülni Paullal.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)
