Az Újpest FC megvásárolta Oliver Jürgens játékjogát a Torinótól.
Az észt csatár hazájában kezdett futballozni, majd mindössze 16 évesen már a felnőtt harmadosztályban bizonyíthatott. Ott végül összesen 25 mérkőzésen 35 gólt szerzett, a Hellas Verona is felfigyelt rá. Jürgens ezt követően Olaszországban, a Hellas Verona, a Roma, az Inter és a Torino ificsapataiban pallérozódott. A 2020/21-es idényben, az U18-as olasz bajnokságban gólkirály lett az Internazionale színeiben.
A mindössze 20 éves center elsősorban gyorsaságával, rúgótechnikájával és labdakezelésével tűnik ki a pályán, de a kombinatív játékban is aktívan részt tud venni.
A támadó pénteken átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, és aláírta szerződését az Újpesttel.
Az észt center a hetedik igazolása a nyári átigazolási szezonban a lila-fehéreknek.
Forrás: ujpestfc.hu

