Egybehangzó szigetországi lapértesülések szerint a Liverpool árgus szemekkel figyeli a Libertadores-kupa-döntős Boca Juniors tehetséges védekező középpályása, Equi Fernández játékát.
A 21 éves labdarúgó fiatal kora ellenére idén a patinás argentin csapat meghatározó alakja lett. Fernández a 2023-as naptári esztendőben 39 tétmérkőzésen lépett pályára a bajnokságban gyengélkedő, a nemzetközi sorozatban viszont egészen a fináléig menetelő Bocában.
A tehetséges labdarúgó 2021-ben debütált a Boca felnőtt csapatában, majd a 2022-es idényt a több játéklehetőség érdekében a Tigrében töltötte kölcsönben, visszatérése óta azonban rendszeres játéklehetőséget kap nevelőegyesületénél.
Fernández szolgálatai iránt a Pool mellett az AC Milan és a Sevilla ugyancsak érdeklődést mutat, így akár már a januári átigazolási időszakban komoly tülekedés várható érte.



