Franko Kovacevic Ferencváros MTKÁrvai Károly

Az örökrangadó hozta a papírformát: a Ferencváros átgyalogolt az MTK-n – videó

A kék-fehérek az utóbbi tíz fordulóban csak egyszer nyertek, hét összecsapást elveszítettek. A Ferencváros a legutóbbi tizenkét bajnoki találkozón veretlen maradt az MTK Budapest vendégeként, mérlege nyolc győzelem és négy döntetlen. A télen szerződtetett Franko Kovacevic az ötödik NB I-es mérkőzésén a harmadik gólját szerezte.

Visszafogottan csordogált a mérkőzés az első fél órában, az MTK négy szöglete jelezte, hogy a kék-fehérek próbálkoznak az ellenfél kapujának közelébe kerülni, míg a vendégek leginkább a mezőnyfölényüknek örülhettek, a játék minőségének már nem annyira. Aztán a 34. percben a hazaiak összehoztak egy gólt a címvédőnek.

Julio Romao saját térfeléről rúgta előre a labdát, amelyet Franko Kovacevic és az MTK védője, Ilja Beriasvili próbált megszerezni, utóbbi el is fejelte, csakhogy közben csapattársa, Hegyi Krisztián kimozdult a kapujából, a labda pedig Kovacevic elé került, a horvát csatár pedig jobbról, 15 méterről a kapu közepébe lőtt.

A házigazda az első félidő hajrájában egyenlíthetett volna, de Szépe János négy méterről senkitől sem zavartatva a léc fölé fejelte a labdát.

Fordulás után Elton Acolatse növelte a Ferencváros előnyét, amikor az 57. percben a bal oldalvonal mellett kicselezte Szépét, majd a tizenhatos sarkától jobbal a kapu bal oldalába csavarta a labdát.

Az első gólt szerző csapattársához, Kovacevichez hasonlóan a télen szerződtetett ghánai-holland csatár az ősszel, a Diósgyőr játékosaként nyolc gólt szerzett az NB I-ben, a zöld-fehéreknél viszont először volt eredményes. A mérkőzés a 74. percben dőlt el, amikor Gruber Zsombor lövése után Hegyi még védett, de a kipattanó labdát az érkező Madarász Ádám a hálóba rúgta.

A hajrában az MTK szépített, miután a 87. percben Bognár István és Németh Krisztián gyorsan átjátszotta a középpályát, utóbbi kitette a labdát jobbra Jurek Gábornak, a csatár pedig a jobb kapufa segítségével bevette Varga Ádám kapuját.

Győzelmével a Ferencváros maradt a második helyen a tabellán, de visszaállította a forduló előtti három pont különbséget a listavezető ETO FC Győr mögött. Az MTK Budapest már 51 kapott gólnál tart, ami a legtöbb a mezőnyben, és ami több mint kettes átlag mérkőzésenként.

A mérkőzés összefoglalója:

NB I, 23. forduló:

MTK Budapest-Ferencváros 1-3 (0-1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4872 néző, v.: Bogár

gólszerzők: Jurek (87.), illetve Kovacevic (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)

Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0