Debrecen Fehérvármolfehervarfc.hu

Feltámadt a Fehérvár, siker Debrecenben

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Válaszolj a BL-elődöntőkkel kapcsolatos kérdésekre és már várhatod is a nagy nyereményt! Ide kattintva regisztrálhatsz a játékért!

A sikerükkel a negyedik helyre előrelépett vendégek sorozatban hatodik bajnokijukon maradtak veretlenek (4 győzelem és 2 döntetlen), a hazaiak pedig még nem érezhetik magukat teljes biztonságban a bennmaradással kapcsolatban.

Az első félidőben sokkal veszélyesebben játszott a vendégcsapat, gyors ellentámadásaival rendre zavart okozott a debreceni kapu előtt. A gólokon kívül is volt számos helyzete, míg a túloldalon a házigazdák sokat hibáztak, körülményesek voltak, s nem is volt igazán ígéretes gólszerzési lehetőségük.

A szünet után a korábbiaknál jóval többet birtokolta a labdát a hazai csapat, de a fölénye meddőnek bizonyult, a fehérvári védelem jól teljesített. A vendégek elsősorban az eredmény tartására törekedtek, majd a hajrában Nego szemfüles fejesgóljával bebiztosították győzelmüket.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 0-3 (0-2)

gólszerzők: Nikolics N. (9.), Kodro (35.), Nego (80.)

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az Újpest–Gyirmót meccsen a hazai győzelem 1,60-szoros pénzt fizet. (x)

Unibet

Hirdetés