A következő, 2024–2025-ös idénytől jelentősen megváltozik az angol FA-kupa lebonyolítása, ugyanis a szervezők közlése szerint nem lesznek visszavágók, és a mérkőzéseket hétvégén rendezik meg.
Az FA közlése szerint új, legalább hat évre szóló megállapodást kötött a Premier League-gel, aminek értelmében a 2024–2025-ös idénytől kezdődően minden mérkőzést hétvégén rendeznek meg a kupasorozatban, s az eddig megszokottakkal ellentétben döntetlen esetén nem lesz visszavágó az első négy fordulóban sem – az ötödik fordulótól kezdve egyébként sem volt a 2018–2019-es idény óta.
Változtatás még, hogy a programot egyeztetik a Premier Leauge mérkőzéseivel, így a csapatoknak nem kell elhalasztaniuk a bajnokikat, ahogy az most hétvégén is történni fog, a négy még versenyben lévő csapat esetében.
A megállapodásnak köszönhetően a PL később kezdődik, így a csapatoknak nagyobb szünete lesz a nyáron, csak augusztus közepén kezdődnek a küzdelmek.


