FA Cup trophygetty

A zord időjárás miatt el kellett halasztani az FA-Kupa meccset

A salfordi klub (akinek tulajdonosai között megtalálható két Manchester United legenda, David Beckham és Gary Neville) közleménye szerint hiába tettek meg mindent, hogy játékra alkalmas állapotba hozzák pályájukat, fagyott pálya miatt el kellett halasztani a Swindon Town elleni FA-Kupa mérkőzést.

Továbbra is kapcsolatban maradunk az Angol Labdarúgó Szövetséggel (FA) és a Swindon Town-nal, hogy megfelelő időpontot találjunk a mérkőzés megrendezésére, és ezt a lehető leghamarabb közöljük a szurkolókkal. A megvásárolt jegyek az új időpontban is érvényesek marad, aki pedig arra nem tud eljönni, visszatérítést kap” - zárul a hazai csapat közleménye.

A hétvégén a legjobb 64 csapat mérkőzik meg Angliában az FA-Kupában, ahol már az elsőosztályú csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. A bajnoki listavezető, és a legtöbb kupaelsőséggel rendelkező Arsenal a Portsmouth otthonába látogat vasárnap, szombaton a Manchester City a harmadosztályú Exeter csapatát fogadja, a Chelsea pedig a Charlton vendége lesz. A forduló slágermeccsei a Tottenham Hotspur - Aston Villa és a Manchester United - Brighton találkozók lehetnek, a címvédő Crystal Palace pedig az ötödosztályú Macclesfield pályáján harcolhatja ki a továbbjutást. A forduló zárásaként a Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool fogadja a Barnsley csapatát az Anfielden hétfő este.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0