Néhány héttel ezelőtt jelent meg a nemzetközi sajtóban, hogy a szaúdi Al-Ettifaq csapatában a Freiburg légiósa, Sallai Roland személyében magyar labdarúgót is szerződtetni akart. A német klub azonban visszautasította a megkeresést.
A magyar válogatott szélsője a Sportalnak erősítette meg, hogy valóban volt megkeresése a szaúdiaktól, és a visszautasítás miértjére is rávilágított:
"Amennyit erről a témáról elmondhatok, azt most elmondom, de a jövőben már nem szeretnék erről beszélni. Az Al-Ettifaq valóban ajánlatot tett a Freiburgnak, amelyet a klubom azonnal elutasított."
"Nyilván mindenki pénzből él, nincs az a futballista, aki az ilyen ajánlatot látva nem gondolkodik el, és mindenkinek szíve joga úgy dönteni a jövőjéről, ahogy a legjobbnak látja. Én azt gondoltam, hogy a mostani életszakaszomban, 26 esztendősen még nem érkezett el az a pillanat, hogy Szaúd-Arábiába szerződjek."
"Egy ilyen váltást még korainak éreztem, mert továbbra is az európai futballban képzelem el a jövőmet. Gyerekként volt egy álmom, amelyben egy topcsapatban képzeltem el magam, és szerettem volna tovább kergetni a gyerekkori vágyaimat. Minden nap azért dolgozom, hogy ez az álom valóra váljon, érzésem szerint nem is vagyok annyira távol tőle."
Sallai elárulta, hogy nem vonz-e őt a luxusélet, például a sportautók és a méregdrága nyaralások:
"Nem így, nem ilyen értékrend mentén neveltek. Úgyhogy egyszerű a válasz: nem. Mégegyszer hangsúlyozom, minden ember más, mindenki úgy formálja az életét és a jövőjét, ahogy a legjobbnak látja, de én mindig a karriert helyeztem az első helyre. Mindig arra gondoltam, hogyha az ember sikeres abban, amit csinál, akkor az magával hozza az anyagi biztonságot is. Most csak az motivál, hogy minél magasabb szinten futballozhassak, emellett minden más háttérbe szorul." - árulta el a csehek ellen gólt szerző labdarúgó.



