Az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg az Olympiakoszt látta vendégül.
A magyar válogatott támadója felépült sérüléséből és a kispadon kapott helyet Christian Streichvezetőedzőtől.
A Bundesliga-csapat alaposan bekezdett, főleg Michael Gregoritsch volt elemében, aki hét és fél perc alatt lábbal és fejjel is megverte védőjét, így gyorsan kétgólos előnyre tett szert a hazaiaknak.
Az osztrák csatár a 35. percben ismét fejjel volt eredményes, majd a szünet előtt Sildilliának kiosztott egy gólpasszt is, így a Freiburg gyakorlatilag egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést.
A 77. percben Doan állította be az 5-0-ás végeredményt, majd ezután Sallai Roland is pályára lépett a hajrára.
Győzelmével a Freiburg tavasszal is biztosan az Európa-ligában folytatja szereplését, az utolsó fordulóban Londonban, a West Ham elleni ki-ki meccsen dől el, hogy csoportelsőként egyből a nyolcaddöntőben, avagy másodikként a legjobb 16 között folytatják-e Sallaiék.
A csoport másik meccsén a Kalapácsosok a 89. percben szerzett góllal verték idegenben a Topolyát. A hazaiaknál Sós Bence három perccel a találat előtt állt be csereként.





