Eden Hazard – Real Madrid
A portugál klasszis 2018 nyarán elhagyta a spanyol fővárost, a helyén keletkezett űrt viszont csak egy évvel később próbálta meg a Királyi Gárda betölteni, utólag bár ne tették volna. Eden Hazard élete szezonja után (a Chelsea-ben 37 meccsen 16 gólt és 15 gólpasszt jegyzett) igazolt a Real Madridhoz 115 millió euróért 2019-ben, viszont már érkezése után nem sokkal problémák adódtak vele. Már az első edzőtáborba túlsúllyal érkezett, és folyamatos sérülések is hátráltatták a belga sztárt madridi pályafutása alatt.
A négy szezonja alatt mindössze 76 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig csupán 7 gólt szerzett, és 2023-ban vissza is vonult aktív pályafutásától.
Romelu Lukaku - Chelsea
Egy másik belga játékos, Romelu Lukaku is helyet érdemel a legrosszabb igazolások listáján. A kiváló csatár a 2020/21-es szezonban 24 góllal vette ki a részét az olasz Inter bajnoki címéből, és volt klubja, a Chelsea le is csapott rá azon a nyáron (Lukaku előtte két szezon alatt tíz bajnoki meccsen már játszott London kék felén). Az érte kiadott 112 millió euró jelezte, milyen polcon tartották őt számon, ám tündérmese helyett rémálommá vált visszatérése: miután elvesztette a kezdőcsapatban lévő helyét, egy interjúban arról beszélt, mennyire szereti még az Intert, és szívesen visszatérne hozzájuk egyszer. Ez végül össze is jött, hiszen egy szezon után kölcsönadták a milánóiaknak.
Abban az egy idényben (2021/22), amit a Chelsea-nél töltött Lukaku, 26 bajnoki meccsen csak 8 gólt hozott össze, így a Premier League egyik legrosszabb ár-érték arányú üzlete lett.
Phillippe Coutinho – FC Barcelona
2017 nyarán robbant a bomba: a Barcelona szerződtette a Liverpool brazil sztárját, Phillippe Coutinho-t. A Mersey-parti csapatban remeklő brazil játékosért 135 millió eurót sem sajnált a katalán sztárcsapat, de ez az igazolás a futballtörténelem egyik legrosszabbjává vált: sorozatos sérülések miatt nem tudott kijönni Coutinho-ból az, amit a vörösöknél láttunk tőle, és innen datálható a Barcelona negatív pénzügyi spirálba való esése is. Az eset “megkoronázása” pedig 2020-ban jött el: a katalánok történelmi, 8-2-es vereséget szenvedettek a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligájában, ahol két gólt is szerzett Coutinho – mint a bajorok kölcsönjátékosa, akit a Barcától szereztek meg.
Coutinho összesen 76 bajnokit játszott gránátvörös-kékben, ezeken mindösszesen 17 gólt szerzett, mielőtt az Aston Villának adták volna el – természetesen óriási veszteséggel.
Joao Felix – Atlético Madrid
A portugál Benfica csapata könyvelhette el az egyik legnagyobb nyereséget az átigazolások történetében: 2019 nyarán az Atlético Madrid kivásárolta szerződéséből Joao Felixet. A 127 millió eurós összeg jelezte, generációs tehetségnek tartották őt a matracosok, ám lehetett előre érezni, nem lesz ez jó házasság egyik félnek sem. Diego Simeone alapvetően defenzív stílusú játéka nehezen egyeztethető össze azzal a könnyed és felszabadult támadójátékkal, amit a Benfica-nál játszott Felix, és a kétkedőknek lett igazuk. Bár néha meg tudta mutatni brilliáns játékát, ez kevésszer jött ki, és sérülések is hátráltatták a portugál csatárt.
Négy szezon alatt 96 La Liga mérkőzésen lépett pályára Atlético-mezben, ezeken pedig csak 25 gólt volt képes összehozni a portugál támadó. Jelenleg Szaúd-Arábiában honfitársa, Cristiano Ronaldo csapattársa az Al-Nassr-ben.
Antony – Manchester United
Erik ten Hag 2022-ben a Manchester United edzője, és úgy gondolta, jó ötlet lesz olyan játékost igazolni, akit korábbról már ismert – finoman szólva is tévedett a holland menedzser. Az edző korábban együtt dolgozott az Ajaxnál Anthony-val, és első manchesteri átigazolási időszakában meggyőzte a vezetőséget, hogy a ballábas szélső lehet a kulcs a jó szerepléshez. Nem lett az. A 90 millió euróért szerződtetett táncoslábú szélső a vörös ördögök egyik, ha nem a legrosszabb transzfere lett, sokszor vicces cseleivel és megoldásaival.
Két és fél szezon alatt 62 mérkőzésen lépett pályára Manchester vörös felén, ezeken pedig szerény 5 gólt sikerült összehoznia. Azóta már Betisben játszik, ahol jelenleg másodvirágzását éli a brazil jobbszélső.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

