Miután az elmúlt hétvégén a Manchester City 1-0-s vereséget szenvedett a Tottenhamtől, a Sky Sports szakértője kőkemény kijelentést fogalmazott meg a City érvényesülni képtelen klasszisa, Erling Haaland személye kapcsán.
A Sky Sports szakértője, Jamie Carragher arról beszélt a City legutóbbi veresége után, hogy véleménye szerint Haaland rosszul döntött, amikor a manchesteriekhez igazolt, mivel a csapat játéka nincs összhangban a személyes erősségeivel:
“Gondoljunk a West Ham ellen szerzett góljára, amikor volt hely, és a védelem mögé került. Ez nincs mindig így a City játékmódja miatt. Egy kontracentrikus bajnokságból jött, láttuk, hogy milyen tempóra képes, itt viszont ez nincs meg. Lehet, hogy rossz klubot választott, amely nem képes a legjobbat kihozni belőle."
"Nem látunk mindent tőle. A City pontosan ugyanannyi gólt szerzett, mint az előző szezonban, hiába van neki huszonöt gólja. Ugyanakkor többet kaptak, és könnyebb most ellenük kontrázni. Más – és kevésbé hatékony – csapat ez Haalanddal a soraiban, de ez nem az ő hibája. A City nem fog adok-kapok futballt játszani, ez nem Pep Guardiola módszere. A játékosoknak nincs meg az energiájuk és erejük ehhez. Lassan építkeznek, visszaszorítják az ellenfelet a saját tizenhatosukhoz, és onnan játszanak" - tette hozzá.
A Liverpool egykori hátvédje úgy véli, sem Haaland nem járt a legjobban a City-vel, sem pedig a csapat nem lett erősebb a norvég támadóval, mivel nem illenek össze.
Haaland hiába vezeti 25 találatával toronymagasan a PL góllövőlistáját, a vasárnapi összecsapáson még csak kapura lövési kísérletig sem tudott eljutni.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



