Kasimpasa SK v Trabzonspor - Trendyol Süper LigGetty Images Sport

Ennyi volt, nem kell a Kasimpasának Szalai Attila

A török Szuperligában vitézkedő Kasimpasa nem tart igényt Szalai Attila játékára a szezon hátralévő részében, noha a kölcsönszerződése a szezon végéig szól - közölte egy török sportújságíró, Reşat Can Özbudak. 

Mindez azért is érdekes, mert az idény őszi felében a lehetséges 17 török bajnoki mérkőzésből 15-ször pályára lépett Szalai, ezekből 14 alkalommal pedig az első perctől fogva megkapta a bizalmat. 

A hírt kiszúró Csakfoci is megjegyzi, hogy a török sajtóértesüléseket érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen az elmúlt években több alkalommal is állítottak valótlanságokat magyar vagy Magyarországon légióskodó játékosokkal kapcsolatban. 

Mint ismert, a 49-szeres magyar válogatott hátvéd jelenleg a Bundesligában szereplő TSG Hoffenheim játékosa, amely azonban már a harmadik csapatnak adta kölcsön idén nyáron, mióta 2023-ban 12 millió euróért szerződtette a Fenerbahcétól. 

A német klubnál mindössze öt találkozón jutott szóhoz a Mezőkövesd egykori védője, így egyelőre kevés esélye volt megmutatnia magát. 

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0