Eltiltást kapott Diego Simeone

Hozzászólások()
Getty Images
Az Atletico Madrid edzője csak a lelátóról nézheti az Arsenal elleni meccset.

Nem lehet majd ott a pálya mellett Diego Simeone az Arsenal elleni Európa Liga elődöntő visszavágóján, miután az UEFA automatikusan egy mérkőzéses eltiltással súlytotta a párharc első meccsén mutatott viselkedéséért.

Az Emiratesben lejátszott mérkőzésen a francia játékvezető már 10 perc után két sárga lappal leküldte a pályáról Sime Vrsaljkót, Simeone pedig ezután kelt ki magából. Az argentin edző később nem épp irodalmi stílusban reklamált sárga lapot Hector Bellerin szabálytalanságát követően, Clement Turpin pedig ezután felküldte a lelátóra.

Az UEFA hivatalosan a játékvezető inzultálása miatt indított vizsgálatot Simeone ellen, akinek az ügyét egy nappal az Arsenal elleni visszavágó után tárgyalják. Amennyiben madridiak mestere további eltiltást kap, úgy a döntőben sem lehetne ott a kispad mellett, amennyiben a csapata eljut odáig.

Hiába azonban a korai kiállítás, és Simeone kisebb magánszáma, az Atletico Madrid így is 1-1-es döntetlent tudott kiharcolni az Arsenal otthonában, így előnyösebb helyzetből várhatják a hazai visszavágót. 

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Diego Simeone Real Madrid Atletico Madrid Champions League

 

Bezárás