Elhalasztották a Libertadores Kupa-döntő első meccsét

Hozzászólások()
Goal
Ma este rendezték volna meg a Libertadores Kupa fináléjának első mérkőzését.

A Libertadores Kupa döntőjében először fordul elő, hogy a River Plate és a Boca Juniors találkozik egymással. A két csapat a kupa égisze alatt már 24-szer találkozott egymással, az örökmérleg (10–7–7) a Bocának kedvez.

A XXI. században egy csapat sem játszott több finálét a világon - még a Real Madrid sem -, mint a Boca Juniors.

A szuperklasszikusnak nevezett összecsapás egy korábbi felmérés szerint érdekeltségben még az El Clasicót (azaz a Real Madrid - Barcelona párharcot - a szerk.) is felülmúlja.

A trófea sorsa oda-visszavágós rendszerben dől el, először a Boca, aztán a River lesz a házigazda. A dolog pikantériája, hogy a klubvezetők közti megállapodás szerint egyik találkozón sem lesznek jelen a vendégszurkolók.

A párharc örökmérlege is a Boca mellett szól, hiszen az eddigi 246 találkozón 88 Boca-győzelem, 77 döntetlen és 81 River-siker született.

superclasico historia

A 2015-ös Libertadores-kupában a nyolcaddöntőben találkozott a két együttes. A River Plate 1–0-ra nyerte az első meccset, ám a visszavágón egy Boca Juniors-fanatikus balhéja miatt a mérkőzést is lefújták, a CONMEBOL pedig kizárta a Boca Juniorst a sorozatból. A River Plate végül megnyerte abban az évben a sorozatot.

Ez a döntő lesz az utolsó, melyet a Libertadores Kupában oda-visszavágós rendszerben bonyolítanak le. Jövőre már a BL-hez hasonló, egymérkőzéses fináléra kerül sor.

A kupa történetében ez lesz a harmadik alkalom, hogy azonos nemzet csapatai csapnak össze a fináléban, korábban ez csak a braziloknak sikerült. Plusz, ez az első városi döntő a sorozatban.

A Boca–River mérkőzések legeredményesebb játékosa Ángel Labruna 16 góllal. A kétszeres gólkirály támadót nagy becsben tartják a River Plate szurkolói, születésnapja igazi "ünnep" számukra minden évben.

FRISS! A heves esőzések és a várható esti vihar miatt kb. másfél órával a kezdés előtt vasárnapra halasztották a meccset.

Végül pedig egy kis ízelítő a várható hangulatról:

Következő cikk:
Neymar nem fogadja el Pelé kritikáját
Következő cikk:
Meglepő igazolást hajthat végre a Barcelona
Következő cikk:
Vizsgálat vár a Barcelona világbajnokára
Következő cikk:
Ezeket a meccseket nézhetitek ma a tv-ben
Következő cikk:
Ismét egy kulcsjátékost veszített el a Tottenham
Bezárás