Nemanja Matics hamarosan elhagyja az AS Romat és a francia Renneshez igazol.
A szerb középpályás José Mourinho egyik legkedveltebb játékosa volt. Matics és a portugál szakember először a Chelsea-nél dolgozott együtt, ahol igen nagy hatást gyakoroltak egymásra. A két fél jó kapcsolatát jellemzi, hogy Mourinho kérésére érkezett meg a 35 esztendős labdarúgó a Manchester Unitedhez 2017 nyarán. Matics Mourinho menesztése után is maradt a Vörös Ördögöknél, majd 2022-ben újra összeállt a két ember, ezúttal az AS Románál.
Azonban az idő vasfoga Maticsot is utolérte, így már nem alapember a Farkasok keretében. A szerb döntött, így a Renneshez fog igazolni, körülbelül 3 millió euróért.
A Roma vezetőedzője pedig már ki is nézte az utódját, a Paris Saint-Germain keretétől száműzött Leandro Paredest. Az argentin világbajnok tavaly a Juventusban futballozott, így nem lesz számára ismeretlen az olasz bajnokság. A szóbeli megegyezés már megtörtént a Roma és Paredes között, így már csak a francia bajnok csapat beleegyezése kell a klubváltáshoz.



