Az argentin válogatott elképesztő nyomás alatt készülhetett a Horvátország elleni mérkőzésre. A nehézkesen vett selejtezősorozat és a szövetségi kapitány váltás után eleve nem sokan számoltak velük a világbajnokság egyik esélyeseként, de az Izland elleni döntetlen világosan rávilágított arra, hogy a baj nagyobb, mint bárki sejtette.
Jorge Sampaoli valódi futballteoretikus révén szinte a világ létező összes felállásában felküldte már a pályára a csapatát a selejtezőkön és a felkészülési mérkőzéseken, miközben bevetette az argentin futballista állomány felét. A probléma csak az, hogy a szövetségi kapitány jól láthatóan még az első csoportmeccsen sem tudta, hogy pontosan mit és hogyan szeretne játszatni a csapatával. Az sem segítette persze, hogy közvetlenül a világbajnokság előtt kidőlt az a Manuel Lanzini, akinek valószínűleg kulcsszerep jutott volna abban a játékrendszerben, amit tegnap este Horvátország ellen is láthattunk.
Az kristálytisztán látszódott, hogy Sampaoli Messi köré próbálja szervezni a csapatát, de egyszerűen nem sikerült rájönnie, hogy miként tudná a legtöbbet kihozni korunk egyik, sokak szerint pedig a legnagyobb játékosából.
JOHANNES EISELE/AFP/Getty Images



Izland ellen 4-2-3-1-ben két szűrővel álltak fel, miközben Messi próbálta szervezni a játékot, de támogatás híján az argentinok tízese többnyire minimum 3-4 játékossal nézett szembe, távol a kaputól. Talán emiatt is gondolta Sampaoli, hogy ismét váltani kell, és Horvátország ellen már 3-2-4-1-ben állt fel az argentin válogatott, hogy Messi a kapuhoz közelebb, az általa tökéletesen ismert jobb oldali félterületben tudjon labdához jutni. A terv azonban ismét balul sült el.
A horvátoknál a selejtezők során szintén akadtak gondok - Izland mögött csak második helyen végeztek - de a play-off előtt kinevezett Zlatko Dalic rendet vágott, és ha nem is szemet gyönyörködtető játékkal, de megverték Nigériát a nyitómeccsen.
Bár Dalic hamar rájött, hogy miként tudja a legtöbbet kihozni a Modric-Rakitic párosból, az első csoportmeccsen az elődjéhez hasonlóan egymás mellett, visszavontabban szerepeltette őket. Ennek köszönhetően a horvátok támadójátéka főleg a pálya szélső területeire fókuszálódott, védekezésben pedig túlságosan is szélesek voltak, de ezt az afrikaiak nem tudták megbüntetni.
A horvátok mestere Argentína ellen már a jól bevált módszerhez nyúlt: Modric és Rakitic mögé bekerült Brozovic, így nem csak a támadásépítésük lett stabilabb, de a védekezésben is nyertek plusz egy embert.

Már a meccs elején nyilvánvalóvá vált, hogy Sampaoli taktikjája nem lesz megfelelő a horvátok ellen, főleg a kaput közvetlenül támadó gyors szélsők miatt. Az argentinok 3-2-4-1-es felállásában a szélek levédekezését az egyébként is inkább támadó szerepkörben foglalkoztatott Acuna-Salvio kettősnek kellett volna megoldania, ráadásul mivel nagyon magasan helyezkedtek, a horvátok ki tudták használni a mögöttük megnyíló üres területeket.

Perisic indulhat meg egy hosszú indítást követően a kapu felé. Salvio csak több méteres hátrányból iszkolva nézi, ahogy a horvát szélső megiramodik a helyén.
Az argentinok által üresen hagyott széleket remekül ki tudták használni a horvátok. Rakitic számos alkalommal forgatta át egyik oldalról a másikra a labdát, hogy aztán beadások után alakuljanak ki veszélyes lehetőségek.
A szélek levédekezése mellett a legnagyobb problémát Argentína számára a támadások hatékony felépítése jelentette. A horvátok a pálya egész területén zóna alapú emberfogást alkalmaztak, ezzel lezárva a védők elől szinte az összes lehetséges passzopciót. A megfelelő pillanatban pedig hatékony letámadással, és a fedezőárnyékok szakszerű használatával helyeztek nyomást az ellenfélre.
Mivel Messi elsősorban a jobb oldali félterületben tűnt fel, így ebben a rendszerben az őrzése Marcelo Brozovic feladata volt, míg a másik oldalon hasonló pozícióban játszó Mezára a jobbhátvéd Vrsaljko ügyelt.

A horvátok hagyják, hogy a három középhátvéd egymás között adogasson, miközben a két középpályásra Modric és Rakitic ügyel, a szélen pedig Rebic, illetve Perisic figyel Acunára és Salvióra.

Ahogy az egyik középhátvéd megpróbálna feljebb lépni, az egyik középpályás azonnal nyomás alá helyezi. Itt éppen Modric lép ki Tagliaficóra, miközben ügyel arra, hogy a mögé bemozgó játékos megjátszhatatlan legyen, Mandzukic eközben pár méterrel hátrébb lépve felveszi Mascheranót.

Az előző jelenet folytatásában más opció híján a labda átkerül a védelem jobb oldalán szereplő Mercadóhoz, akire Rakitic lép ki, végig takarásban tartva Enzo Perezt. Eközben már Perisic is megindul a pálya széle felé, hogy aztán ott tudják csapdázni a labdát megkapó játékost.

Amint az argentin tizenhatos közelébe került a labda, a horvátok együtt mozogva feltolták a védekezésüket, és továbbra is jól láthatóan emberorientált letámadást alkalmaztak. Modric testpozíciójából is egyértelműen leolvasható a csapat célja: a középpálya lezárása és az ellenfél vonal mellé kényszerítése.
Argentína védekezésben alapvetően 4-4-2-es formációt vett fel, de Mascherano számos alkalommal visszalépett a védősorba labdabirtokás esetén is, ezzel még tovább csökkentve a csapata jelenlétét a pálya közepén.

Mascherano visszalép Otamendi mellé a védelem tengelyébe, ezzel egy átmeneti négyesláncot alkotva. Így viszont Enzo Perez egyedül marad három horvát játékos szorításában, miközben Brozovic ezúttal is ügyel arra, hogy Messi nehogy üresen kapjon labdát.

Mascherano azúttal is belép a védősorba, de a helyzete teljesen reménytelen. A jobb keze felől Mandzukic zárja el Otamendit, Persic készen áll arra, hogy megtámadja Tagliaficót, Rakitic Perezre figyel, miközben Modric remek helyezkedéssel veszi ki a játékból Mezát.
A horvátok által alkalmazott védekezés ellen elsősorban a gyakoribb pozícióváltás és a sok elmozgás lehetett volna megoldás, de az argentin játékosok borzasztó statikusan és ötlettelenül játszottak, a centrumban egyáltalán nem tudták összezavarni a horvát játékosokat. A legnagyobb helyzeteik abból adódtak, hogy a szélen sikerült az ellenfél mögé kerülniük, ekkor pont az említett gyors elmozgásokkal és pozíció váltásokkal tudtak veszélyt teremteni.

Messi teljesen a vonal mellé húzódik ki, így lerázza magáról Brozovicot, az ő eredeti helyét pedig a szárnyvédő Salvio foglalja el. Ez pont annyira megzavarja Perisicet, hogy az alapvetően az ő zónájában mozgó szélsőt követi befelé, így nem tudja blokkolni Otamendi passzát. Mivel Messi teljesen üresen jut labdához, Strinic tesz felé néhány lépést, de az pont elég arra, hogy Salvio beinduljon az üres területbe, majd a Messitől kapott labda után Meza elé tud visszagurítani, akinek a lövése egy védőben akad el.

A másik oldalon Meza nyit meg területet Acunának azáltal, hogy kicsit hátrébb lépve magára vonja az őt őrző Vrsaljko figyelmét. Rebic nem reagál időben, így Acuna szabadon indulhat be a védelem mögé, majd a középre tett labdája után alakul ki az a helyzet, amelynek a végén Perez az üres kapuval szemben hibázik.
A előbbi képeken látható eseteken kívül azonban az argentinok akcióból szinte teljesen veszélytelennek bizonyultak, a támadók pedig tökéletes elszigeteltségben voltak kénytelenek játszani. Agüero például az első 21 percben egyáltalán nem találkozott a labdával, de Messi is 90 perc alatt összesen csak 30 alkalommal avatkozott játékba.
Érdemes még megemlíteni az argentinok letámadását, amely a játékuk talán legjobban működő eleme volt, de hiába kényszerítették a horvátokat többször magasan előre ívelt labdák alkalmazására, a pálya közepén meglévő lészámfölényük miatt, ha első szándékból nem is, de másodjára többnyire meg tudták szerezni a játékszert. Luka Modric például a levegőben egyetlen párharcot sem veszített el, de a horvát letámadásnak is aktív embere volt, ami a hátulról építkezni próbáló ellenfélnek rengeteg gondot okozott.
Tagliafico már az első félidőben majdnem ajándékozott egy gólt az ellenfélnek, de helyette a szünet után megtette ezt Caballero, akire nem véletlenül nem tartott igényt a labdaügyes kapusokban bízó Pep Guardiola a Manchester City-nél.
Rebic gólja után Sampaoli hiába küldte be Higuaint, majd Dybalát és Pavónt is, a játék képe alapvetően nem változott, és csak azt érték el, hogy a csapatuk teljesen két részre szakadt. Modric megérdemelt bombagólja végleg eldöntötte a meccset, Rakitic üres kapus gólja pedig csak az utolsó szög volt a teljesen reménytelen Argentína koporsójába.
Argentína tehát Izland után Horvátország ellen is bebizonyította, hogy hiába van ott egy csapatban a világ legjobb játékosa, ha nem kapja meg a megfelelő segítséget, és nincs körülötte egy megfelelően működő rendszer, akkor az a csapat szervezett játékkal bizony verhető. Nem is beszélve arról, ha az ellenfélnek egy világszinten is elitnek számító középpályás sora van.


