Hírek Élő eredmények
Magyarország vs Skócia

Elemzés: Ezért szenvedett ismét vereséget a magyar válogatott

20:00 CEST 2018. 03. 28.
magyar skót 8.
Taktikai elemzésünkben bemutatjuk annak az okait, hogy miért veszítettük el a Skócia elleni felkészülési mérkőzést.

Az októberben szövetségi kapitánynak kinevezett Georges Leekens és a magyar válogatott kapcsolata enyhén szólva nem indult zökkenőmentesen. A belga szakember először a jóval alacsonyabban jegyzett Kazahsztán ellen vezette bele a csapatát egy hatalmas pofonba, tegnap este pedig Skócia ellen ismét vereséget szenvedett hazai pályán a magyar válogatott.

Leekensnek közel fél éve volt arra, hogy megismerje és megfigyelje a játékosait, hogy felmérje az erőviszonyokat, és mindezek alapján felkészítse a válogatottat először az immár magunk mögött hagyott barátságos meccsekre. Ez nagyon látványosan nem sikerült, és erre legfőképp a kazah meccs mutat rá.

A szövetségi kapitány a válogatott által emberemlékezet óta nem használt 4-4-2-es felállásban küldte pályára, amelyhez a keret egyáltalán nem tudott alkalmazkodni, ráadásul több játékos is poszton kívül szerepelt. Elég megemlíteni Botkát a balhátvéd posztján, Kleinheislert a kétfős középpálya tengelyében, vagy épp Ugrait a bal oldali középpályás helyén. A válogatott támadásban és védekezésben is csődött mondott, így kíváncsian várhattuk, hogy a belga mit talál ki Skócia ellen.

A 4-4-2 ment a kukába, így azt a magyar csapat által szintén ritkán alkalmazott 3-4-3-as felállás váltotta. Legutóbb három középhátvéddel még a Portugália ellen idegenben 3-0-ra elveszített mérkőzésen álltunk fel, így azt is külön érdekes volt látni, hogy ezúttal milyen eredményt sikerül elérni.

Személyi döntések terén az előző meccshez képest már szintén kevesebb hajmeresztő dologgal találkozhattunk, így a két szárnyvédő posztján Hangya és Lovrencsics foglalta el, Otigba és Fiola mellé bekerült Guzmics, míg elől Szalait Dzsudzsák és Varga támogatta a két szélről. A pálya közepén azonban maradt Kleinheisler -miközben a szerepköre betöltésére jóval alkalmasabb Nagy Ádám a padon ült- az ő párja pedig Pintér volt.

A skótok szintén három középhátvéddel álltak ki, de Alex McLeish nem a támadósorba, hanem a középpályára pakolt fel még egy embert, így az ellenfelünk 3-5-2-ben állt fel.

Kezdjük először a pozitívumokkal, mert különösen a Kazahsztán elleni meccshez képest ilyenek is vannak, még ha nem is sok.

A válogatott védekezése ezúttal sokkal szervezettebb volt, mint néhány nappal korábban, ami annak is köszönhető, hogy az első percek után némileg tudatosan átadtuk a labdát a vendégeknek, és elsősorban labdaszerzés utáni gyors ellencsapásokból próbáltunk meg veszélyeztetni.

Labda nélkül a 3-4-3 átalakult 5-4-1-es felállássá, és az előző meccshez képest jóval kevesebb bejátszható területet adtunk az ellenfélnek a csapatrészek között és azokon belül is. Ennek köszönhetően a skótok a mezőnyfölényük ellenére sem tudtak igazán nagy helyzeteket kialakítani az első félidőben.

Az 5-4-1-es labda nélküli formációban a középpályások egymáshoz nagyon közel helyezkednek, és Szalaival együtt teljesen lezárják a pálya középső részét, ezzel megnehezítve a vendégek támadásépítését.

Elsősorban a két szélsőnk, Dzsudzsák és Varga feladata volt, hogy megállítsák a skótok két belső középpályását, Armstrongot és McGinnt, miközben a mi két középpályásunk Kleinheisler és Pintér a harmadik középpályás szerepét betöltő McGregorra és a csatár mögött szabadon mozgó Forrestre ügyelhetett. Mindezek miatt a szárnyvédők között folyamatosan egy az egy elleni helyzet alakult ki.

Papíron ugyan a skótok emberelőnyben játszhattak a középpályán, de mivel Varga és Dzsudzsák is középre zárt, így Pintér és Kleinheisler ügyelhetett a harmadik játékosra a pálya centrumában. Eközben Szalai feladata az, hogy nyomás alá helyezze a labdát felhozni igyekvő középhátvédet.

Ugyan Varga és Dzsudzsák helyezkedése miatt a középpályás védekezést többnyire jól megoldottuk, de így megnyílt a terület a szélső középhátvédek előtt, amit McKenna próbált többször is kihasználni előretörésekkel, és egyszer ennek helyzet is lett a vége.

A másik dolog, ami komoly problémákat okozott, az Matthew Phillips játéka volt. A West Bromwich Albion támadója többször visszalépett labdáért a középpályára, hogy aztán azokat gyorsan leosztva sikerüljön megbontani a magyar védekezést. A csatárt néha Fiola követte, olykor pedig Pintér vette fel a középpályán, de akkor kerültünk komoly bajba, amikor a kettő közül egyik sem valósult meg. A gólt is ebből kaptuk.

A gól előtt nem sikerült elég nagy nyomást helyezni a labdát felhozó védőre, így könnyedén tudta megjátszani a visszalépő Phillipset. Guzmics későn lép ki, és kármentés gyanánt a félidőben beálló Szabó próbálja megtámadni McGregort, de így teljesen szabadon hagyja a pálya szélét, aminek a következtében Fraser teljesen szabadon tudta betenni középre a labdát az immár második hullámban érkező Phillipsnek.

Azonban a kapott gól (és az első félidőben fölöslegesen összehozott tizenegyes) ellenére a fő probléma nem a magyar csapat védekezésével, hanem annak támadójátékával volt.

A meccs első perceiben a skótok nagyon agresszívan letámadtak, így onnantól kezdve inkább a már említett gyors ellentámadásokban, illetve a Szalaira fellőtt labdákban bíztunk.

A kezdés után azonnal letámadtak a skótok, a labdát birtokló Otigbának nincs más lehetősége, mint hosszan előrevágni a labdát.

A skótok labdavesztés után is azonnal elzárták a magyar játékosok elől a lehetséges passzopciókat, ezzel rá is kényszerítve őket a hosszú játékra.

Hátulról való építkezés helyett Gulácsi legtöbbször Szalai fejét kereste, aki ugyan rengeteg párharcot nyert meg, és többször is remekül tartotta meg, majd készítette le a labdát, de a nem megfelelő szerkezet miatt sokszor az elfejelt labdái hamar az ellenfélnél kötöttek ki. A képen is látható, hogy a magyar csatár körül szinte csak sárga mezes játékos látható, akik könnyedén gyűjthették be a lecsorgókat.

A magyar csapat legnagyobb hibáját viszont ez a kép ábrázolja. Amikor nagyon ritkán hátulról próbáltunk támadást felépíteni, akkor jött ki igazán mennyire nincs megszervezve a válogatott támadójátéka. A védők nem lépnek fel a labdával, emellett Kleinheisler és Elek is visszalép közvetlenül a hátsó sor elé, ezáltal teljesen kihasználatlanul marad a pálya közepe. A játékosok rossz területi elosztása miatt végül a magyar csapatnak esélye sincs hatékonyan felépítenie a támadását.

A mérkőzés során legtöbbször pontrúgásból (Dzsudzsák, Guzmics) vagy távoli lövésekből (Varga, Lovrencsics) tudtunk veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára. Valódi ziccerünk csak egy akadt, amikor Szalai egyéni partizánakció keretében leszerelte az ellenfél védőjét, majd szembekerült a kapussal.

Az továbbra is világosan látszik, hogy a magyar válogatottnak akkor van esélye megfelelő eredményt elérni bárki ellen, ha a védekezést sikerül rendbe tenni. Ebben az előző meccshez képest sikerült fejlődni, jórészt az egyébként is óvatosabb játékfelfogás, másrészt pedig a formációváltásnak köszönhetően. A támadójáték viszont rendkívül esetleges, és ebben a Storck-érához képest komoly visszalépés is tapasztalható.

Amíg a német irányítása alatt a válogatottnak megvoltak a bejáratott sémái arra, hogy miként jussunk el legalább a középpályára, és hogyan birtokoljuk akár hosszabb periódusokra is a labdát, addig Leekensnél ennek nyomát sem látni. Ráadásul a két meccs alatt egyetlen percet sem adott annak a Nagy Ádámnak, aki aktívan és hasznosan tudja kivenni a részét a labdajáratásból, és inkább azt a Kleinheislert szerepeltette a helyén, aki támadó középpályásként is inkább az ösztönös megoldásaiból, mintsem a játékintelligenciájából élt meg.

Bár a Skócia elleni meccs összességében valóban jobb képet festett a csapatról, mint a múlt heti rémálom, de nagyon úgy tűnik, hogy Georges Leekens egyelőre annak ellenére sem tudta felmérni a játékosai képességét, hogy erre hónapok álltak rendelkezésére. Mindezek tudatában, illetve a korábbi eredményeinek ismeretében jelenleg kicsi az esélye annak, hogy a játékosállmányunk korlátainak ismeretében belátható időn belül összeállhat egy olyan csapat, amellyel legalább a nálunk alacsonyabban rangsorolt csapatok ellen esélyesként állhatnánk ki.