Elemzés: Benjamin Mendy lehet Pep Guardiola legújabb csodafegyvere

Hozzászólások()
Getty Images
Taktikai elemzésünkben ezúttal az Arsenal és a Manchester City összecsapásának érdekességeit vizsgáltuk meg.

A spanyol bajnokságban már számos emlékezetes párharcot vívtak egymás ellen, vasárnap délután pedig először mérhette össze a tudását Unai Emery és Pep Guardiola a Premier League-ben.

A két mester korábban a Valencia, illetve a Barcelona kispadján ülve vívott egymással hatalmas taktikai csatákat, és itt most nem a sportriporterek által előszeretettel használt frázisra kellett gondolni, amellyel a kevésbé izgalmas meccseket próbálják eladni. Unai Emery szinte minden meccsen képes volt meglepni Pep Guardiolát valamilyen váratlan húzással, amire a katalán mesternek egy még váratlanabb megoldással kellett reagálnia.

Végül spanyolországi regnálásuk alatt Emery egyszer sem tudta legyőzni a riválisát, de rengeteg fejfájást okozott az ellenfeleket hozzá hasonlóan megszállottan tanulmányozó Guardiolának.

A hasonlóan kiélezett és izgalmas párharc angol földön egyelőre várat magára kettejük között, ugyanis Emery egyelőre megpróbálja Arséne Wenger távozása után újra felépíteni, és a saját képére formálni az Arsenal játékát, míg Guardiola egy általa az elmúlt két évben szinte tökéletessé formált csapattal futott neki a Premier League első fordulójának, amely viszont képes újabb és újabb meglepetésekkel szolgálni.

Unai Emery Arsenal 2018-19

Unai Emery az első hivatalos mérkőzésén az Arsenal edzőjeként kifejezetten erős kezdőcsapatot tudott pályára küldeni, de azért így is akadt hiányzó. Nacho Monreal és Sead Kolasinac egyaránt sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, így balhátvédként a fiatal Ainsley Maitland-Niles kezdett, akit aztán még azt első félidőben váltott a nyáron szerződtetett Stephan Lichsteiner, miután ő is összeszedett egy sérülést. Csak a kispadon kapott helyet a Sampdoriától 30 millió euróért szerződtetett Lucas Torreira, az ő helyén a francia másodosztályból igazolt, de a felkészülési meccseken ígéretes teljesítményt nyújt Matteo Guendouzi kezdett. Egy másik új igazolás, Bernd Leno is csak a kispadot koptatta, Emery ugyanis Petr Cech-nek szavazott bizalmat a kapuban.

Pep Guardiola egylőre még nem számíthatott David Silva játékába, de a vb utáni pihenőjét követően az edzéseket csak nemrég elkezdő Kevin De Bruyne neve is csak a cserék között szerepelt Vincent Kompany társaságában. Viszont Raheem Sterling már ott volt a kezdőcsapatban, méghozzá Leroy Sané kárára.

arse city kezdők

Az Arsenal támadásban 4-2-3-1-es formációban játszott, kissé meglepő módon Aaron Ramsey-vel a csatár mögött, míg Mesut Özil a jobbszélről indulva igyekezett segíteni az előre játékot. Ezzel szemben az Ágyúsok labda nélkül egy nagyon kompakt 4-3-3-as alakzatot vettek fel, amivel egyértelmű volt Emery célja: mindenképp meg akarták akadályozni, hogy a Manchester City játékosai ígéretes pozíciókban labdához jussanak a pálya közepén.

arse city 1

Az Arsenal magasra feltolt és szűkre szabott védelmi vonallal, valamint a pálya szélességében és hosszában is egymáshoz közel helyezkedő játékosokkal zárta el a Manchester City elől a pálya közepét, miközben a széleket teljesen szabadon hagyták.

Habár a City formációja papíron a megszokott 4-3-3-nak tűnt, Guardiola a Chelsea elleni Community Shield meccshez hasonlóan csavart egyet a dolgon, és támadásban Walker visszazárt a két belső védő mellé, míg a másik oldalon Benjamin Mendy magasan a bal oldalon helyezkedett, vagy behúzódott a középpályások mellé, miközben Raheem Sterling biztosította a csapat számára a szélességet, kialakítva ezzel egy 3-5-1-1-es felállást.

Ennek megfelelően az Arsenal három támadója egy az egyben került szembe a City három védőjével, míg a pálya közepén Mendy révén szintén egy az egyben találkoztak a játékosok.

Unai Emery már a kinevezésekor agresszív letámadást ígért a szurkolóknak, a baszk mester pedig betartotta a szavát, és ennek már a Manchester City ellen látszottak a nyomai. Ugyanakkor jól látszik, hogy ez az Arsenal még nagyon a tanulási folyamat elején jár, ezért a vendégek számos alkalommal át tudták törni az Ágyúsok presszingjét.

arse city 2

A támadósor közepén helyezkedő Aaron Ramsey feladata elsősorban az volt, hogy Fernandinhóra ügyeljen, de amint John Stones megpróbálta feljebb hozni a labdát, a walesi középpályás azonnal megtámadta, miközben ügyelt arra, hogy Fernandinho továbbra is megjátszhatatlan maradjon. Ez volt a jel a letámadás megkezdésére, és amint Stones megindította a passzt a háromfős védelmi vonal bal oldalán helyezkedő Laporte-nak a labdát, Aubameyang is megindult a bal oldali belső védő felé.

arse city 3

Ezúttal az Arsenal egészen a saját tizenhatosáig visszakergette az ellenfelét. Ramsey végig a fedezőárnyékában tartja Fernandinhót, miközben a labdát birtokló Stonest támadja. Aubameyang tökéletesen lezárja a Laporte felé vezető passzsávot, és készen áll arra, hogy hazatett labda esetén megtámadja Edersont, ezidő alatt pedig Granit Xhaka Walker mellett helyezkedik, arra kényszerítve Stonest, hogy hosszan felívelje a labdát, hogy megkíséreljen egy kockázatosabb passzt. Mkhitaryan már be is indul arra az üres területre, ahova Gündogan próbál meg betörni, hogy a védőjétől labdát kapjon, az örmény pedig ezt követően sikerrel jár, az Ágyúsok az ellenfél térfelén tudtak labdát szerezni.

arse city 4

Bár az Arsenal játékosai többször képesek voltak megzavarni az ellenfél támadásépítését, jelenleg talán a Manchester City a legjobb az ellenfelek presszingjének semlegesítésében, amennyiben abba egy kicsi hiba is csúszik. Láthatjuk, hogy a formula most is az előző képeken látottakhoz hasonló: Ramsey megtámadja Stonest, és kizárja a játékból Fernandinhót, Mkhitaryan pedig Walkerre, Aubameyang pedig Laporte-ra figyel. Viszont ezzel egyidőben Gündogan hátrébb lép, így Stones fel tudja passzolni rá a labdát. A német egy érintésből lekészíti az addig megjátszhatatlan Fernandinhónak, ezzel lenullázva az ellenfél presszingjét. Itt a később taglaltak miatt érdemes megnézni, hogy Guendouzi mennyire távol helyezkedik a brazil középpályástól.

Ahogy már említettem, az Arsenal kifejezetten szűken, a pálya középső részére koncentrálva védekezett, ezzel viszont rengeteg szabad területet hagytak az oldalvonal mellett az ellenfelüknek, amit Pep Guardiola csapata ki is tudott használni.

arse city 5

Az Arsenal szűk védekezése miatt Riyad Mahrez teljesen üresen kapja a labdát, miközben Bernardo Silva is támogató mozgást végez. Az Arsenal emberorientált zónavédekezést alkalmazott a középpályán, így Granit Xhaka követi a beinduló játékost, de ezzel egyidőben Maitland-Niles sem tud kilépni Mahrezre, hiszen úgy hatalmas terület nyílna közte és a középhátvédek között a beinduló Bernardo Silva előtt.

A fentieknek köszönhetően a Manchester City különösen a jobb oldalon számos egy az egy elleni helyzetet tudott kialakítani Mahrez és Maitland-Niles, valamint az őt váltó Lichtsteiner között. A legnagyobb problémát az Arsenalnak ilyenkor mégsem az algériai szélső, hanem Kyle Walker okozta.

Walker az egészen elképesztő sebességét kihasználva úgy tudott rendre felérni az Arsenal tizenhatosáig, hogy a támadásépítés első fázisában még nagyon mélyen, a háromfős védelem jobb oldalán helyezkedett. Azonban mire Mahrez szembe került a tizenhatosnál a védőjével, ő már szinte lekövethetetlenül a saját csapattársa mögé került, hogy aztán a labdát megkapva veszélyes beadásokkal riogassa az Arsenal védőit.

A másik oldalon is legalább ennyire, vagy talán még fontosabb volt Benjamin Mendy játéka. Abban Guardiola esetében nincs semmi meglepő, hogy a szélső hátvédjét arra kéri, a támadások során csatlakozzon a középpályásokhoz, hiszen korábban a Bayern Münchennél többek között David Alaba is hasonlóan játszott, de tavaly az addigi pályafutása során középpályásként szereplő Fabiel Delph is így tudta hatékonyan helyettesíteni a súlyos térdsérülést szenvedő Mendyt.

A mostanra már teljesen felépülő francia balhátvéd viszont képes megadni azt a pluszt a csapatnak, hogy a félterületen belül helyezkedve nem csak létszámegyenlőséget, vagy létszámfölényt tud teremteni, hanem onnan indulva a sebességének és a robbanékonyságának köszönhetően a szélső aláfutásokkal, vagy mögékerülésekkel tudja támogatni az addig a szélességét biztosító, de már befelé törő támadót.

Mindkettőre láttunk példákat, és gyakorlatilag a Manchester City két gólja is ezekből született.

arse city 6

Mendy a bal oldali félterületben gyűjt be egy kifejelt labdát, majd kiteszi azt Raheem Sterlingnek.

arse city 7

A francia bekk ezt követően azonnal beindul Bellerin és Mustafi közé, Özilnek pedig muszáj követnie őt. Ezzel viszont megnyílik a terület a befelé cselező Sterling számára, aki meg is szerzi a vezetést egy takarásból ellőtt labdával.

Mielőtt azonban rátérnénk a City második góljára, mindenképp szót kell ejteni Unai Emery második félidős változtatásairól. Habár Aaron Ramsey letámadásban kifejezetten hasznos volt, egyértelműen nem találta a helyét a pályán ebben az előre tolt szerepkörben, így őt Alexandre Lacazette váltotta az 55. percben. A francia támadó kifejezetten nagy kedvvel állt be, és ezt követően az Arsenal néhány percen keresztül alig engedte ki a Manchester City-t a saját térfeléről, köszönhetően annak is, hogy Lacazette beállásával egyidőben a középpályások is sokkal feljebb húzódtak a letámadásnál.

arse city 9

Amíg korábban a letámadásnál Guendouzi nagyon messze helyezkedett Fernandinhótól, és emiatt harmadik emberes kombinációkkal a City ki tudta játszani az Arsenal presszingjét, a második félidőben a fiatal francia a többi középpályással egyetemben jóval feljebb húzódott. A képen látható jelenetnél Özil tölti be Ramsey korábbi pozícióját, és Stones passza után Mendy készítené le a labdát Fernandinhónak, de Guendouzi a passz pillanatában azonnal ott terem. Gyakorlatilag hat Arsenal játékos veszi körbe a Manchester City középpályásait. A labdaszerzést követően pedig Lacazette előtt adódik egy nagy lehetőség.

A jóval feljebb tolt középpályás sornak azonban megvolt a hátránya is, ugyanis ilyenkor jóval nagyobbra nyílik a távolság a középpályások és a védősor között. Ha pedig a presszinget sikerül átjátszani, akkor hatalmas üres terület nyílik az ellenfél előtt, pont ahogy a City második góljánál is.

A sikertelen letámadás után Mendy teljesen üresen kapja a labdát a félterületben, az első gólhoz hasonlóan Sterlinggel a bal oldalon. Miután az angol szélső megkapta a labdát, Mendy ezúttal nem a két védő közé, hanem Bellerin mögé fut be, teljesen kiszolgáltató helyzetbe hozva ezzel a spanyolt, akinek egyszerre két játékost kellene követnie. A pontosan középre tett labdára pedig Bernardo Silva érkezik nagyszerűen.

Az Arsenal számára a legnagyobb problémát azonban mégis az okozta, hogy nem tudták megfelelően felépíteni a támadásaikat. Az Ágyúsok már a felkészülési meccseken is türelmesen, hátulról próbáltak építkezni, akár a legnagyobb nyomás alatt is. Ebben a visszalépő középpályások mellett fontos szerepe van a kapusnak, illetve a középhátvédeknek is, azonban utóbbi két poszton ezen a meccsen nem álltak az Arsenal rendelkezésére olyan játékosok, akikkel ez egy olyan szervezett letámadás ellen sikeresen kivitelezhető lett volna, mint amilyen a Manchester City-é.

arse city 8

Az Arsenal két középhátvédje kihúzódik a szélre, miközben a középpályások is visszalépnek segíteni a labdakihozatalt, de a Manchester City játékosai lezárnak minden lehetséges passzopciót, és hazaadás esetén Petr Cech is csak a legbiztonságosabb passzt tudja bevállalni. Így nem marad más mint a hosszan előre ívelt labda, aminek köszönhetően az Arsenal támadói a meccs nagy részében teljesen elszigetelten játszottak.

Unai Emery a rutinos, de lábbal kevésbé magabiztos Petr Cech-nek szavazott bizalmat a támadásépítésben jobban használható Bernd Leno helyett, miközben Mustafi és Sokratis szintén nem ennek a műfajnak a királyai. Később az Arsenal segítségére lehet majd az ezen a meccsen is jól beszálló Lucas Torreira, de ha az Ágyúsok már nem csak a Bajnokok Ligája indulásért szeretnének harcba szállni, akkor muszáj lesz beruházniuk néhány mozgékony és labdaügyes középhátvéd megszerzésébe.

A cikk lejjebb folytatódik

A City által végül 2-0-ra megnyert rangadó összességében nem hozott meglepetést: Pep Guardiola csapata ugyanott folytatja, ahol az előző szezon végén abbahagyta, miközben Benjamin Mendy visszatérése révén újabb variációs lehetőségek állnak a katalán mester rendelkezésére.

Az Arsenalon pedig már most látszódik, hogy mit szeretne megvalósítani Unai Emery, de kétségtelen, hogy a Manchester City nem volt a legjobb ellenfél debütálásnak az éppen újjáépülő csapat számára, amelynek látszólag még nagyon sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy az év végén két év után ismét sikerüljön kiharcolni a Bajnokok Ligája szereplést jogát.

Raheem Sterling Bernardol Silva Manchester City 2018-19

Következő cikk:
"Joachim Löw megfelelő személy lenne a Real Madrid kispadjára"
Következő cikk:
A legvégén nyerte meg a londoni derbit a Tottenham
Következő cikk:
Idegenben nyert a Hertha: megvan Dárdai Pál 50. győzelme
Következő cikk:
Győzelmével tapad a Liverpoolra a Manchester City
Következő cikk:
Mbappé nem zárta ki a Madridba igazolás lehetőségét
Bezárás