Az elmúlt bő évtizedben a Chelsea és a Barcelona összecsapásai valódi klasszikusokká nőtték ki magukat a Bajnokok Ligájában. Elég, ha csak Ronaldinho álló helyzetből szerzett fantasztikus góljára, Iniesta kapáslövésére, vagy Fernando Torres sétájára gondolunk. Ráadásul a legutóbbi két alkalommal, amikor a két csapat összefutott az egyenes kieséses szakaszban, a párharc győztese meg sem állt a végső győzelemig.
Az első meccset megelőzően az előző szezonokhoz képest kevésbé látványosan, de annál jóval masszívabb és szervezettebb Barcelona számított esélyesnek, épp ezért az volt a legfőbb kérdés, hogy Antonio Conte milyen stratégiával próbálja majd megfékezni az ellenfelet a Stamford Bridge-en.
Az olasz mesternek két fontos dologban kellett döntést hoznia: egyrészt arról, hogy ki kezdjen a középcsatár pozíciójában, másrészt pedig a formációról. Végül Hazard szerepelt hamis kilencesként, a két oldalán Pedróval és Williannal, a Chelsea pedig így 3-4-3-ban állt fel, ami labda nélkül egy szűken vett 5-4-1-re módosult.
A másik oldalon Ernesto Valverde nem kockáztatta meg Ousmane Dembélé szerepeltetését, így a Barcelona ezúttal is a 4-4-2-es formáció egyik variánsában kezdte meg a találkozót, a két oldalon Iniestával és Paulinhóval, de ez Lionel Messi visszalépéseivel gyakran 4-2-3-1-re módosult.
Az talán senki számára nem volt meglepő, hogy a Barcelona már a mérkőzés elejétől kezdve jóval többet birtokolta a labdát az ellenfelénél. Ennek oka egyrészt az volt, hogy Antonio Conte csapata elsősorban a mély védekezésből indított gyors ellentámadásokra alapozott, másrészt a katalánok letámadása is jól működött, és sokszor nagyon sikeresen szorították oda az oldalvonal mellé az ellenfelet labdavesztés után, vagy támadásépítéskor.
Rüdigert az oldalvonal közelében Messi olyan szögben támadja, hogy a védőnek esélye se legyen középre tenni a labdát, miközben a legközelebbi passzopciókat blokkolják a Barcelona játékosai. Mivel elől egy olyan játékos sem szerepelt, aki a hosszú labdákat képes lett volna megtartani, így rögtön jöhetett ismét a Barcelona.
A mély védekezés ellenére a Chelsea is alkalmazta a letámadást, de ez sokkal inkább eseti jellegű volt, és nem is párosult túl nagy hatékonysággal. A Kékek játékosai általában egy hosszan hátratett labda vagy egy rossz labdaérintés után indultak meg előre, hiszen ekkor nem volt meg a közvetlen kockázata annak, hogy a Barcelona játékosai gyorsan átszaladnak rajtuk.
Miután a labda Ter Stegenhez kerül, a Chelsea három támadója a két középső védőt és Busquetset próbálja blokkolni, de a világ egyik legjobban passzoló portásaként a német hálóőr könnyedén kiteszi a labdát Sergi Robertóhoz, akihez a nagyon mélyről érkező Marcos Alonso nem ér oda időben.
Ismét letámad a Chelsea, de Hazard túlságosan távol helyezkedik Busquetstől, aki így teljesen üresen kaphatja meg a labdát, és máris nyugodtan építkezhet a Barcelona.
Ezen túl azonban szinte pontosan az történt a pályán, amit Antonio Conte szeretett volna. Az angol bajnoki címvédő trénere okosan döntött amikor a 3-4-3-as felállásnak szavazott bizalmat a 3-5-2-vel szemben, és az is bejött, hogy Hazard középen szerepelt, így a védekezésben jóval nagyobb munkabírású Willian és Pedro zárhatott vissza rendszeresen a szélre. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hazard gyatra védőmunkáját kissé megsínylették azáltal, hogy a belga szinte semmilyen nyomást nem tudott helyezni Sergio Busquetsre, ezzel megkönnyítve az ellenfél dolgát.
A saját térfelén azonban már teljesen uralta a játékot a Chelsea, és tökéletesen ki tudták használni azt, hogy Messi és Iniesta mellett a támadóharmadban nem volt más igazán kreatív játékosa a Barcelonának. Ráadásul mivel a katalánok szélső nélkül álltak fel, Moses és Alonso egy az egyben vehette le a pályáról az Alba-Roberto kettőst.
Victor Moses azonnal kilép a labdát birtokló Jordi Albára, mivel a labda nélküli öt védős rendszernek köszönhetően Suárezre ketten is vigyáznak.
A Chelsea számára a legfontosabb feladat az volt, hogy a pálya közepén a Barcelona játékosai szinte sose jussanak üres területhez, így hatékony széljáték hiányában ennek a sikeres végrehajtásával gyakorlatilag teljesen semlegesíteni is tudták az ellenfelet. A középpályás sor nagyon szűken helyezkedett, illetve a védelem és a középpálya közötti területet is minél kisebbre próbálták összehúzni.
Azpilicueta szorosan követi a labdáért visszalépő Suárezt, nehogy az uruguaryi támadó területhez jusson a két védelmi vonal között. Ez azonban csak addig tart, amíg a támadó egyvonalba nem ér a középpályásokkal, onnantól ugyanis már az ő feladatuk elbánni vele.
Ha a világon bármelyik csapat a Barcelona ellen készül, akkor a legfontosabb feladat szinte mindig Lionel Messi semlegesítése. Különösen igaz ez az idei szezonban, hiszen a támadások befejezésében, de leginkább a helyzetek kialakításában minden eddiginél nagyobb felelősség hárul az argentin tízesre.
Antonio Conte már a meccs előtt elmondta, hogy nem szándékozik Lionel Messire külön embert állítani, sokkal inkább csapatként próbálják majd őt semlegesíteni. Az olasz mester pedig be is tartotta a szavát, a játékosai pedig kiválóan hajtották végre az utasításait. A cél az volt, hogy Messi csak a kaputól távol tudjon labdához férkőzni, és legalább 9 mezőnyjátékossal kelljen szembenéznie, ami még neki is hatalmas kihívást jelent.
A Chelsea 5-4-1-ben védekezik, a középpályások egymáshoz nagyon közel helyezkednek, hogy leszűkítsék a területet a pálya közepén. Messi hiába várja a labdát a két védelmi vonal között, Kanté pont olyan szögben támadja a labdás játékost, hogy a Barcelona ásza végig a fedezőárnyékában maradjon.
Messi ismét megjátszhatatlan. Ráadásul mivel Suárezre két védő is jut, így Rüdiger is feljebb lép biztosítani az argentin mögött.
Ahhoz, hogy labdához jusson, Messinek nagyon mélyre vissza kell lépnie, így viszont szinte az ellenfél összes játékosa közte és a kapu között áll, miközben a Barcelonának jóformán nem maradt mélységi passzopciója.
Conte terve bevált: a Barcelona egy Paulinho fejesen kívül nem tudott akcióból igazán veszélyes helyzetet kialakítani, még a Kékek néhány gyors indítás után oda tudtak érni az ellenfél kapuja elé. Willian kétszer is a kapufát találta el, majd harmadjára egy szöglet után már be tudta venni Ter Stegen kapuját.
A Barcelona a továbbiakban sem tudta önerőből feltörni az ellenfél védelmét, azonban egy hatalmas hibának köszönhetően Iniesta passzából Messi megszerezte pályafutása első gólját a Chelsea ellen. Az esetet Christensen borzalmasan eladott labdája előzte meg, és való igaz, hogy a védő nagyot hibázott, de nem szabad a gólt egyedül az ő nyakába varrni.
Amíg a Barcelona esetében nyomás alatt Busquets mindig igyekezett megjátszható lenni, a másik oldalon ugyanez Fabregasról már nem volt elmondható.
Ismét a vonal mellett támad le a Barcelona, Christensen pedig ahelyett, hogy előrevágná a labdát, inkább egy társat próbál megjátszani. A védő célpontja Fabregas, aki viszont borzalmasan helyezkedik Kantéval egy vonalban ahelyett, hogy időben tenne néhány lépést hátrafelé.
A folyatásban már egyik csapat sem igazán erőltette a gólszerzést, és így az eredménnyel végül a Barcelona stábja lehet elégedett annak ellenére, hogy az ellenfél taktikailag teljesen föléjük tudott kerekedni.
Antonio Conte nagyon sajnálhatja, hogy nem sikerült kihúzni kapott gól nélkül az utolsó 15 percet, hiszen így a Camp Nou-ban már nekik kell majd kezdeményezniük, és mindenképp legalább egy gólt kell szerezniük, ami csöppet sem lesz egyszerű, hiszen hosszú évek óta először tűnik úgy, hogy a Barcelona védekezésben sokkal erősebb, mint támadásban.
Getty