Cristiano Ronaldóék 1-1-es döntetlent játszottak az Al Ettifaq ellen, míg az Al Ittihad az Al Feiha vendégeként aratott 3-0-s sikerét követően bajnok lett.
Az Al Nassrnak még egy meccse van hátra ebben a szezonban az Al Fateh ellen, de mér nem tudják utolérni az Al Ittihadot, aki öt ponttal állnak előttük a tabella élén. Frusztráló meccs volt Ronaldo számára, mivel nem tudott gólt lőni, sőt a 84. percben lecserélték.
Youssoufou Niakate két perccel a félidő előtt előnyhöz jutatta az Al Ettifaqot, majd Luiz Gustavo az 56. percben egyenlített.
Miután tavaly novemberben elhagyta a Manchester Unitedet, Ronaldo eligazolt az Al Nassr-hez, és januárban debütált új csapatában. A portugál sztár eddig 16 bajnoki mérkőzésen 14 gólt szerzett az Al Nassr színeiben, és az ötödik legtöbb gólt jegyző játékos ebben a szezonban, annak ellenére, hogy a szezon felénél csatlakozott a ligához.
Al Nassr azonban a tabella élén állt, amikor Ronaldo csatlakozott hozzájuk, de végül lemaradtak a bajnoki címről.
A portugál klasszis beilleszkedése sem ment zökkenőmentesen, az idény során többször is összeveszett edzőivel és csapattársaival is.





