Az Európa-liga legutóbbi fordulójában combsérülést szenvedő Sallai Roland kapcsán eddig abban reménykedhettünk, hogy a magyar válogatott novemberi Eb-selejtezőin bevethető lesz, a Freiburg edzője azonban elárulta, hogy hosszabb kihagyással kell számolnunk.
A Freiburg a múlt héten megerősítette, hogy a Topolyai SC elleni Európa-liga-mérkőzésen lecserélt Sallai Roland izomrostszakadást szenvedett, amely következtében többhetes kihagyás vár a kiváló formában lévő labdarúgóra.
A német csapat edzője, Christian Streich szerint előfordulhat, hogy idén már nem nagyon fog játszani a légiós, vagyis Marco Rossi sem számíthat rá a novemberi Eb-selejtezőkön:
"Négy, öt, hat, hét hétig is eltarthat. Valószínűleg nem jön vissza karácsony előtt..."
A magyar válogatottban szerzett fontos találatai mellett Sallai 12 mérkőzésen négy gólt lőtt klubcsapatában az új idényben.
“Elindultam sprintben és éreztem, hogy beszúrt az egyik lépésnél. Remélem, nem túl súlyos, de csak holnap lesz pontos diagnózis” – nyilatkozta Sallai az M1 aktuális csatornának a sérülése után.
A magyar válogatott november 16-án Bulgária ellen idegenben, három nappal később Montenegró ellen hazai pályán játszik Európa-bajnoki selejtezőt, melyeken Marco Rossi csapatának már egyetlen pont is elég az Eb-részvétel bebiztosításához.

