A több napos huzavona után úgy tűnik, hogy eldőlt, hogy mi lesz a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki selejtező sorsa. Az MLSZ kedd délelőtti tájékoztatása értelmében az UEFA arról értésítette a hazai szövetséget, hogy az ominózus mérkőzést csütörtök este 18 órától zárt kapuk mögött Szófiában rendezik meg.
Az MLSZ a közleményében kiemelte, hogy A magyar válogatott számára kiemelten fontos bolgár mérkőzés előzményei a nemzetközi labdarúgásban példátlan helyzetet eredményeztek. Az UEFA a bolgár szövetség kérésére először a múlt héten, másodszor a mai napon megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, és zárt kapus mérkőzés megtartását rendelte el. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben. Fentiek ismeretében a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és bár – elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt – nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással, a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket.
"Amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése" - közölte az MLSZ.
A szövetség emlékeztetett rá, ha a magyar válogatott nem utazna el a most kijelölt helyszínre, játék nélkül veszítené el a mérkőzést, ami nyilvánvalóan vállalhatatlan opció minden labdarúgást szerető magyar ember számára. Ezért az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat pedig szerdán elindul Szófiába.

