dvscm4sport.hu

Elárulta, hogy mikor és miért változtatott nevet a DVSC új vezetőedzője

Belgrádban született 1983-ban, Nestor Jevtic néven. 8 éves volt, amikor szülei Angliába költöztek a délszláv háború elől menekülve. Fiatalon beleszeretett a labdarúgásba, de játékosként nem volt elég tehetséges, ezért korán az edzői pályát választotta - írta az m4sport.hu.

„Igazából kétszer is nevet változtattam, először 16-17 évesen, elsősorban az ’ic’ végződéstől akartam megszabadulni. Egyrészt, annyi év után elég britnek éreztem magam, és szégyelltem a szerbiai származásomat, a délszláv háborúban betöltött agresszor szerep miatt és mert ugyanaz volt a nevem végződése, mint Slobodan Milosevicé.”

Először a tipikusan angolosan hangzó John Smith-re változtatta a nevét, de később ezt műnek érezte, ezért ismét megváltoztatta: visszatért eredeti keresztnevéhez és felvette mellé az El Maestro vezetéknevet.

„Egy hajmeresztő dolgokra képes tinédzser voltam és egyszerűen menő hangzása volt, ezért választottam ezt” – mesélte.

Kinevezésekor arról beszélt, leginkább világpolgárnak tartja magát:

„Nehéz megmondanom, melyik nemzethez érzem magam a legközelebb vagy hol érzem a leginkább otthon magam, emiatt persze sok kritika zúdult rám Szerbiából, de nem szeretem magam egyetlen országgal sem azonosítani. Európai ember vagyok, brit állampolgár. Szeretem Szerbiát, sok rokonom és barátom él ott, imádom az országot és a feleségem is szerb, otthon szerbül beszélünk a gyerekeinkkel. Mindig szurkolok a szerb válogatottnak, kivéve, ha Anglia ellen játszanak, akkor nem tudok dönteni.”

Hirdetés
0