paok

Hét szurkoló halt meg az Európa-liga meccs előtt, az UEFA mégis a folytatás mellett döntött

A beszámolók szerint a szurkolókat szállító kisbusz frontálisan ütközött egy szembejövő teherautóval. A hét halálos áldozat mellett további három görög szurkolót súlyos állapotban szállítottak kórházba; az orvosok jelenleg is küzdenek az életükért.

Gyászol a futballvilág

A PAOK elnöke, Ivan Savvidis „kimondhatatlan tragédiának” nevezte az esetet.

Megrendültem a fiatalok igazságtalan elvesztése miatt, akik imádott csapatunk mellett akartak állni. Együtt gyászolok a családokkal és honfitársaink millióival” – nyilatkozta a klubvezető.

A tragédia hírére a rivális görög klubok – köztük az Olympiakos, a Panathinaikos és az Aris – is félretették az ellentéteket, és közleményben fejezték ki szolidaritásukat a szaloniki közösséggel. Görögország miniszterelnöke, Kyriakos Mitsotakis megerősítette, hogy a kormány és a nagykövetség minden segítséget megad az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek.

Elutasított halasztási kérelem

A PAOK vezetősége a sokkoló hírek után hivatalos kérelemmel fordult az UEFA-hoz, kérve a csütörtöki, Lyon elleni mérkőzés elhalasztását. A görög sajtó információi szerint azonban az európai szövetség elutasította a kérelmet.

Az UEFA közleményében részvétét és együttérzését fejezte ki a klubbal és a szurkolókkal, ugyanakkor megerősítette: a találkozót az eredeti időpontban rendezik meg a Parc Olympique Lyonnais-ban.

Tisztelgés Lyonban

Bár a mérkőzést lejátszák, a házigazda Olympique Lyon azonnal jelezte, hogy méltó módon megemlékeznek az elhunytakról. A francia klub – amely jelenleg vezeti az Európa-liga tabelláját – megerősítette, hogy a csütörtöki összecsapás előtt gyászszünetet tartanak és külön megemlékezéssel tisztelegnek a tragikus körülmények között elhunyt vendégdrukkerek előtt.

Szalonikiben, a Toumba Stadionnál a zászlókat félárbócra engedték a gyász jeléül.

Forrás: ESPN

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0