A bajnoki cím volt a tét a Sint George–SV De Valken negyedosztályú holland bajnoki mérkőzésen. A hazai gárdának el kellett kerülnie a verséget az aranyéremért és némi segítséggel ez sikerült is.

A 61 éves Jan Smit ugyanis a vendégek három játékosát és edzőjét is kiállította, mindezek ellenére a vendégek továbbra is 1-3-re vezettek. A rendes játékidő leteltével 15 perc hosszabbítás várt a felekre Smit jóvoltából és ennek köszönhetően végül sikerült egyenlítenie a Sint Georgenak.
Aztán jött az igazán nagy durranás! A bajnoki címet jelentő talált után lefújta a találkozót, majd nekiállt együtt ünnepelni a hazai csapat tagjaival, melyről a Noord Holland Nieuws honlapján videó is megjelent!
A történteket nem hagyta szó nélkül a De Valken, amely a Holland Királyi Labdarúgó-szövetségnél (KNVB) tett feljelentés. A szervezet közölte, több panasz is érkezett hozzá a meccs után.
„Ma reggel felhívtuk Smit urat, és közöltük vele, hogy többé nem vezethet mérkőzést. Semleges hozzáállást várunk el a játékvezetőktől, és azt, hogy mindkét csapatot tiszteljék” – mondta a KNVB szóvivője, Daan Schippers az esetről.
2021-ben egyszer már függesztették 1 évre, mert nem értett egyet az amatőr bajnokságokban bevezetett, koronavírussal kapcsolatos intézkedésekkel.

