Miután Marco Rossi a közelmúltban neves csapatok ajánlatát utasította vissza, egykori olasz kollégája dicsérően nyilatkozott a munkájáról. A trénerrel karrierje kezdetén együtt dolgozó Riccardo Guffanti játékos megfigyelő az ATV Híradónak beszélt a kapitányról.
Guffanti úgy véli, a magyar válogatott után egy neves csapat kispadjára ülhet le a 2023 óta olasz-magyar kettős állampolgárságú szakember.
"Nagyon elismerik Olaszországban, főleg az utóbbi években. Magyarországon megmutatta, hogy mire képes. Azt is mondhatnám, hogy elképedtek a munkáján, ami mindenképpen Marco Rossi érdeme, aki bebizonyította, hogy nagy edző. Ami mindig is volt! Karrierje kezdetén együtt dolgoztunk a harmadosztályú Pro Patria csapatánál, ahol én sportigazgató voltam."
"Az ő nemzetközi megítélését a válogatott teljesítményével összhangban kell megítélni. Magyarország remek eredményeket ért el az utóbbi időben, hisz egy olyan válogatottról beszélünk, amelynek Rossi érkezéséig már a selejtezősorozatok is komoly nehézséget okoztak, most pedig simán kijutott az Európa-bajnokságra. Ez természetesen a játékosok, illetve a magyar futball sikere is, de nagyrészt Marco Rossi érdeme, aki az olasz edzők legjobb tulajdonságait megtestesítve szervezte meg a csapatát" - vélekedett a játékosmegfigyelő.
Guffanti hangot adott neki, hogy bár Rossit keresték topligákból, egyelőre nem hozták őt nyíltan hírbe jelentősebb európai csapatokkal:
"Rossi is sokszor nyilatkozta itt Magyarországon, hogy kezdetben milyen nehézségekkel találkozott. Sajnálattal kell mondanom, hogy az olasz sportközeg nem megfelelően ítél meg játékosokat, és sajnos ez vonatkozik az az őket irányító edzőkre is."
"Azt hiszem, hogy szerződése lejárta után egy neves klubnak lehet az edzője. Azt még nem tudom megmondani, hogy melyiknek, de most szerintem minden esélye megvan annak, hogy egy jegyzett egyesület kispadjára ülhessen le. Természetesen ezt majd ő dönti el, hogy így lesz-e" - zárta gondolatait az egykori kolléga.
A teljes interjú az ATV Híradó oldalán olvasható.

