Nem jött össze a PSG-nek a nagy fordítás: az idegenbeli 3-1-es zakó után a párizsiak hazai pályán is vereséget szenvedtek a Real Madrid ellen.
A találkozót követően a francia klub elnöke, Nasser Al-Khelaifi is megszólalt:
- A kiesés mellett néhány játékos reakciója okozta a legnagyobb csalódást. Egyáltalán nem vagyunk boldogok. Kezdetben domináltunk, de nem tudtunk betalálni, majd az első gól mindent megváltoztatott, aztán Verratti kiállítása végleg megölte a meccset. A meccs előtt készen álltunk, és az első félidőben jobban is játszottunk. Nekik viszont jóval több tapasztalatuk volt, elvégre ők a Real Madrid.
Természetesen a Paris Saint-Germain első emberétől azt is megkérdezték, hogy terveznek-e változásokat a klubon belül, hiszen a cél egyértelműen a Bajnokok Ligája megnyerése volt, de ennek Unai Emery a közelébe sem tudta juttatni a csapatot.
- Egyelőre nem tervezünk semmilyen változtatást. Jelenleg mindenki nagyon feldúlt. Először le kell nyugodnunk, aztán meglátjuk min kell majd változtatni - válaszolt Al-Khelaifi.
Természetesen a találkozó után magát Emery-t is megkérdezták a folytatásról, de a baszk szakember jelenleg még nem akar ezzel foglalkozni.
Bár az elnök szavai alapján úgy tűnik, hogy Emery ebben a szezonban még a PSG edzője marad, a következő idénynek már lehet, hogy egy új trénerrel fut neki a francia bajnokság listavezetője.
Getty Images
