Magyarország U19

Egy lépésre az elitkörtől az U19-es válogatott!

Az U19-es válogatott Németh Hunor, Vidnyánszky Mátyás és Varga Zétény góljával 3-1-re nyert Ciprus ellen az andorrai Eb-selejtező torna első játéknapján, amellyel Jeremiás Gergő tanítványai egy győzelemre kerültek az elitkörtől.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a magyar csapat nem kezdte jól a műfüvön rendezett mérkőzést, nehezen vették fel a ritmust, az első negyedórában a ciprusiak több komoly hibából is helyzetbe kerültek, de szerencsére ki is hagyták a lehetőségeiket. A 21. percben egy jobb oldali szöglet után Németh Hunor szerzett vezetést a mieinknek, a szünet előtti utolsó másodpercekben azonban az ellenfél szintén egy sarokrúgás után kiegyenlített.

Az 50. percben Vidnyánszky Mátyás révén ismét a magyar csapatnál volt az előny, majd 15 perccel később egy gyors és pontos támadás végén Varga Zétény állította be a 3-1-es végeredményt.

Amennyiben pénteken sikerül legyőzni a házigazda Andorrát is, a csapat bebiztosíthatja a továbbjutást a tavaszi elitkörbe.

"Az első húsz percben nagyon rosszul játszottunk, a vezető gól után azonban elkezdtünk futballozni, onnantól végig kontrolláltuk a meccset, és akár már a szünet előtt növelhettük volna az előnyt, ehelyett azonban egy pontrúgásból egyenlített az ellenfél. A második félidő már sokkal jobban tetszett, hamar visszavettük az előnyt, stabilak voltunk, kézben tartottuk az irányítást, és megérdemelten nyertük meg a találkozót. Ebben az összetételben korábban még nem játszott, de a tegnapi edzésig nem is gyakorolt együtt a csapat, úgy gondolom, ez volt a visszafogott kezdés oka. Bízom benne, hogy a győzelem felszabadítólag hat a játékosokra, és a folytatásban nem lesznek olyan periódusaink, mint a mai találkozó elején" - értékelt Jeremiás Gergő szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

Ciprus-Magyarország 1-3 (1-1)
Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor – Varga Zétény (Molnár Csaba, 74.), Kern Martin, Németh Hunor (Szamosi Ádám, 86.), Hornyák Csaba – Vidnyánszky Mátyás (Mondovics Kevin, 86.), Szabó Szilárd (Bősze Levente, 92.) – Kovács Patrik (Simon Benedek, 74.)
Gólszerzők: Tzouliou 45., ill. Németh 21., Vidnyánszky 51., Varga 65.

Hirdetés
0