Fővárosi rangadóval indult az OTP Bank Liga tavaszi szezonja, hiszen az MTK az őszt rendkívül rossz szériával záró Újpestet fogadta a Hungária körúton.
Némileg kezdeményezőbbnek tűntek a vendégek az első percekben, ám ez nem sokáig tartott, a kék-fehérek hamar átvették a mérkőzés irányítását és könnyen kétgólos előnyre tettek szert a szünetig.
A 20. percben Antonov jobb oldali szabadrúgását a születésnapos Hej Viktor fejelte a kapuba, majd bő negyedórával később az előző szezont még Újpesten töltő balhátvéd ezúttal egy szép akció végén, a bal oldalról kanyarított pontosan Jurina fejére, aki első mérkőzésén máris góllal debütált új klubjában.
A lila-fehér drukkereknek nem is kellett több, kórusban, felváltva szidalmazták a játékosokat, a vezetőedzőt és a tulajdonost, majd a félidőben le is szedték a molinókat és jórészük kivonult a stadionból.
Az 58. percben jött a már jól bevált recept, Antonov ismét a jobb oldalról, szabadrúgásból ívelt középre, a hosszú kapufánál érkező Kocsis pedig a hálóba bólintott.
Vignjevics hiába próbálkozott cserékkel, szerkezetváltással, annyira impotens volt a lilák játéka, hogy ezen ma semmi nem segíthetett.
OTP Bank Liga 18. forduló
MTK-Újpest 3-0
gól: Hej (20.), Jurina (36.), Kocsis (58.)

