Hírek Élő eredmények
Átigazolások

Hivatalos: Egy év kitérő után visszatér a Honvéd korábbi alapembere

17:00 CEST 2019. 07. 23.
Patrick Ikenne-King.
A nigériai jobbhátvéd kölcsönbe érkezik a Kispesthez.

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy kölcsönvették az MTK-tól a klub korábbi játékosát, Patrick Ikenne-Kinget. 

A nigériai jobbhátvéd 2012-től 2018-ig szolgálta a kispestieket, majd a szintén budapesti kék-fehérekhez igazolt, ahol azonban sérülés miatt mindössze 8 mérkőzésen lépett pályára. 

A 27 éves nigériai játékos alapembere volt a Honvéd bajnokcsapatának is, most pedig egy évre, kölcsönbe tér vissza a vörös-feketékhez.

Az együttes mindkét jobbhátvédjét elveszítette, hiszen Mohamed Mezghrani keresztszalag-szakadást, míg Kovács Nikolasz részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így mindenképpen nagy erőssége lehet ismét Patrick Ikenne-King a Budapest Honvédnak.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!