A francia L'Equipe értesülései szerint a Paris Saint-Germain csatára, Edinson Cavani már januárban az Atlético Madridba igazolna.
Az uruguayi támadó párizsi szerződése júniusban lejár, így a PSG is érdekelt lehet a csatár értékesítésében, mivel nyáron már ingyen távozhatna az együttestől.
A 32 éves csatár vélhetően ennek köszönhetően már jóval kevesebb is játszott az idei szezonban a PSG-ben, mint a korábbi években.
Ugyanakkor az is igaz, hogy Kylian Mbappé, Neymar, Di Maria és Mauro Icardi mellett nem egyszerű folyamatosan lehetőséghez jutni.
Cavaniban viszont még bőven lehet 1-2 jó szezon, hiszen még mindig rettentően gólerős az uruguayi.
A PSG-ben 181 mérkőzésen lépett pályára ez idáig és 133 találatig jutott ezeken a találkozókon.
Getty Images



