Paulo Dybala a Telefoot-nak nyilatkozott Leo Messiről és Cristiano Ronaldóról, és azt is elmondta, hogy hosszú távon Neymar lehet a világ legjobbja, miután az argentin és a portugál befejezi a focit.
Persze magáról Dybaláról is szépeket lehet mondani, meg is tette ezt a Zebrák edzője, Massimiliano Allegri, aki a csapat egyik alapemberének és kulcsfigurájának nevezte a fiatal támadót.
De térjünk vissza Dybala gondolataihoz, amelyet saját magáról és focista társairól mondott.
- Úgy érzem, hogy az elmúlt években nagyon sokat fejlődtem. Ebben közrejátszott az is, hogy fantasztikus csapattársaim vannak, illetőleg kiváló ellenfelekkel szemben léphetek pályára. A csapat átlagéletkora nem éppen alacsony, de ez az olyan fiataloknak, mint én, még jót is tehet.
Ugye mondanom sem kell, hogy Ronaldo milyen fontos a számunkra. Nem csak nekünk ad sokat az ittléte, hanem az ellenfeleket is elbizonytalanítja. Hogy mit gondolok a Messi és a Ronaldo közti rivalizálásról? Szerintem ők pontosan ugyanazon a szinten űzik a focit. Hogy ki vagy kik lehetnek az utódaik? Mindenképpen Neymart mondanám, no meg Mbappét. Mindketten idővel betölthetik a két zseni szerepét, de most még nekem a Messi-Ronaldo páros a csúcs.
Dybala végül kitért a Bajnokok Ligájára is, ahol a torinóiak az Atletico Madridot kapták az egyenes kieséses szakaszban.
- A csapat első számú célja a Banokok Ligája megnyerése. Erre koncentrálunk a leginkább, de persze ez nem mehet a többi versenysorozat rovására. Nagyon erős ellenfelet kaptunk, próbálunk belőlük maximálisan felkészülni, de nagyon nehéz lesz túljutni rajtuk.
Dybaláék február 20-án Madridban lépnek pályára a párharc első felvonásán, a visszavágóra március 12-én kerül sor Torinóban.
Getty Images

