Tudja valaki, hogy ki az a Zeljko Buvac? Ő volt korábban Jürgen Klopp pályaedzője, akivel több helyen is dolgoztak együtt, ám 2018-ban elváltak útjaik. Azóta a Liverpool és a német szakember megnyerte a Bajnokok Ligáját és az angol bajnokságot.
Korábban a német menedzser az „Agynak” nevezte a segítőjét, akitől aztán a 2018-as bajnoki ezüst után elköszönt. Ez nyilván Buvacnak fájt jobban, aki korábban ki is jelentette, hogy lényegében minden munkát ő maga végzett Liverpoolban és Dortmundban is. A 'Pool hétvégi 7–2-es Aston Villa elleni vereségét követően nyilván előkerült a korábban menesztett segédedző és beszólt a volt főnökének. Szerinte Klopp semmi mást nem csinál, csak szerepel a médiában, magára vonja a figyelmet, de a munkát azt nem ő, hanem a kollégái végzik.
A YouTube-on megjelent és azóta márt törölt videóban Nobel Arustmjan orosz újságírónak Buvac elég kemény dolgokat állított.
„Az edzői munkát én végeztem, csak az interjúkat nem én adtam” – mondta a volt edző.
„Tizenhét évig én voltam a vezetőedző – folytatta Buvac. – Minden képességgel és tudással rendelkezem és megpróbáltam a lehető legnagyobb mértékben befolyásolni a csapat felkészülését, de nem volt rám szükség.”




Buvac jelenleg az orosz élvonalban szereplő Dinamo Moszkva sportigazgatója, így jelenleg a háttérben dolgozik és elmondása szerint nem is vágyik arra, hogy valahol vezetőedző legyen, még akkor sem, ha sok ajánlata volt.
„Jelenleg nem akarok edző lenni, de ha a Barcelona felhív, akkor majd elgondolkodom. Sokak szerint csak azért vagyok a Dinamo alkalmazottja, hogy legyen elfoglaltságom és várak a nagyobb esélyre. Ha tudnák, hogy milyen ajánlatokat utasítottam el…”
Buvac azt természetesen nem árulta el, hogy honnan keresték. Amikor azzal szembesítette a riporter, hogy a Liverpool a távozása után nyerte meg a bajnokságot és rákérdezett, hogy gratulált-e volt főnökének az aranyhoz, akkor a fentiek tekintetében egyáltalán nem meglepő választ adott.
„Senkinek sem gratuláltam. Örültem a Liverpoolnak, a szurkolók boldogságának és a játékosok sikerének, de nem kerestem a klubtól senkit.”
