Redzic Damirfradi.hu

Dunaszerdahelyen folytatja a Ferencváros támadója - HIVATALOS

Fogadj 20-szoros szorzóval a magyar válogatott góljainak számára a szerbek elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Tegnap fejeződött be a nyári átigazolási szezon a magyar és a szlovák bajnokságban. A Ferencvárosnál már korábban bejelentette Hajnal Tamás, hogy még lehetnek távozók, amennyiben a több játéklehetőség reményében el akarnak igazolni egyesek. Az átigazolási időszak utolsó napján sikerült még egy játékost értékesítenie a Fradinak.

A Szerbia-Magyarország Eb-selejtezőn a hazai győzelem 1.75, a döntetlen 3.60, a vendégek sikere 5.00-szörös szorzóval fogadható. (x)

A 20 éves magyar labdarúgó, Redzic Damir a szlovák élvonalban szereplő FC DAC 1904 együttesénél folytatja pályafutását kölcsönben, írta meg a fradi.hu.

A kétszeres magyar bajnok támadó öt tétmérkőzésen lépett pályára az FTC-ben. A 2020/21-es szezonban 24 mérkőzésen játszott az NB III-as FTC II-ben, ezeken a találkozókon tízszer volt eredményes. A következő szezonban már a Fradi fiókcsapatát, az NB II-es Soroksárt erősítette, ahol 25 bajnokin 8 gólt szerzett, majd a 2022/23-as idényben csak 12 mérkőzésen 2 gólig jutott.

A Soroksárban összesen 37 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken 10 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0