A Premier League 8. fordulójában az élvonal egyetlen veretlen csapata, a Manchester City a még győzelem nélkül, mindössze egy pontot gyűjtő Wolverhampton otthonába látogatott, ahol már a 7. percben hátrányba került, Semedo kapott remek labdát a jobb szélen, centerezését a középen érkező Larsen pedig Ederson kapujába lőtte.

Két perccel később közel járt az egyenlítéshez Pep Guardiola együttese, Bernardo Silva jobb alsóra tartó lövését azonban hatalmas bravúrral védte José Sá.
A 18. minutumban majdnem megduplázta előnyét a Wolves, Semedo kapott remek kiugratást, egy az egyben vezethette Edersonra a labdát, amit azonban hosszan tolt meg, túl közel került a kapushoz, akin megpattanva a játékszer a kapu mellett pattogott el.
Ehelyett jött a vendég egyenlítés, a 33. percben Doku és Gvardiol passzolgatott egymással a tizenhatos bal csücskénél, majd utóbbi gondolt egyet, s egy átvétel után hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe.
Az első játékrész ráadásában ismét nagyot kellett nyújtóznia José Sá-nak, aki Savinho próbálkozását tolta szögletre a jobb alsó elől.
A fordulás után hiába nyomott a Manchester City, úgy tűnt, meg kell elégedniük az egy ponttal, a hosszabbításban azonban sorozatban lőhették a szögleteket, Foden jobb oldalról érkező beadása pedig Stones-t találta meg, aki közelről a kapuba fejelte a győztes találatot.





