Hírek Élő eredmények
Arsenal

Donald Trump az Arsenal kispadján?

12:50 CET 2018. 01. 27.
trump morgan
Rendhagyó ajánlatot kapott az Egyesült Államok elnöke.

Az Arsenal háza táján újra téma Arsene Wenger utódja, hiszen az Ágyúsok az idényben sem úgy szerepelnek, ahogy azt szurkolóik elvárnák a csapattól. Ennek apropóján ajánlották fel Donald Trumpnak a londoni klub kispadját.

Az esetre egy interjú alatt került sor, amelyet az ismert televíziós személyiség, Piers Morgan készített az elnökkel. Az újságíró - aki gyerekkora óta az Arsenalnak szurkol - és a politikus már régóta jó kapcsolatot ápol egymással, s mivel Trump egy éve van hivatalban, ennek apropóján nyilatkozott az elmúlt esztendőről Morgan-nek.

A beszélgetés során a riporter egyszer csak előszedett egy 45-ös számú Arsenal mezt, és megkérdezte az elnököt: lenne-e az Arsenal menedzsere Wenger után. S hogy miért gondolja Morgan, hogy Trump alkalmas lenne az Ágyúsok edzőjének? Azért, mert elmondása szerint szeret falakat építeni, igencsak támadó filozófiát képvisel, és sok sikert szeretne elérni a politikában, mindezek pedig az Emirates-ben is hasznosak lennének.

Valamint az is közismert, hogy Trump legkisebb fia, Barron Trump Arsenal-szurkoló, akit egyszer lencsevégre is kaptak a Fehér Ház kertjében, amikor az angol klub mezében sétálgatott.

Nos, Trump válaszát még nem tudjuk, hiszen az interjú vasárnap kerül adásba, mindenesetre a csapat játékosa, Héctor Bellerín már reagált is a felvetésre. Twitter üzenetében csak ennyit közölt: "Remélem nemet mondott a felkérésre"